Margó barátnőm régi vágyának köszönhetően 2009. február 20-án délután 16 órakor elindult velünk a busz, hogy közelről élhessük át az eddig csak tévében látott velencei karnevál forgatagát.

A luxus busznak nevezett, de igazából csal egy M-s méretű konzervdoboznak érezhető szerkezetben eltöltött 10 órai utazás és legalább 3 órai egészségügyi szünet eltöltése után 21-én reggel 7.30-kor kiszálltunk Punte Sabioni busz parkolójában.

Innen a legalább másik 30 busz utasaival együtt felszálltunk a hajókra, amik tökéletes szervezési munka eredményeképpen kiraktak minket 8.30-kor Velence partjára.

Megkezdődött a 12 órás velencei túránk. Már a hajóról nem győztünk betelni az elénk táruló épületek szépségével és ez a partra lépve csak fokozódott. Természetesen rögtön megpillanthattuk az első tetőtől talpig beöltözött maszkos embert is és belebotlottunk az első utcai árudába, ahol máris megismerkedhettünk az eladó maszkokkal a legkisebbtől a legnagyobbig a létező minden színben.

Sétánkat elkezdve hamarosan elértünk az egyik legnevezetesebb épületet, a Dózse Palotát és a börtönt összekötő Sóhajók hídját. Meglepetésünkre a hídnak csak az 50 %-val sikerült megismerkednünk , mert éppen felújítás alatt áll és a rendes olasz mesterek az állványzatot teljesen betakarják nehogy valaki elleshesse a tudásuk legjavát. Hamarosan a Velence kapujának nevezett két nagy oszlop mellett lassan besétáltunk a Szent Márk térre, ahol a korai időpont ellenére rögtön belefutottunk az első fél kilométeres sorba. A sorban álló emberek arra vártak, hogy felliftezhessenek a híres harangtoronyba (Campanile). Mi ezt az élményt kihagytuk, mert nem sikerült megtudnunk, hogy eme kis "űrutazás" a 100 méter magas toronyba, mibe kerül a szegény vándornak, mert meg se tudtuk közelíteni a pénztárt.

Pár lépés és hasonló sorba ütköztünk a Szent Márk székesegyház előtt, itt már nem is próbálkoztunk. Végre ott álltunk a Szent Márk téren.

A karneválnak köszönhetően az ide vezető úton is és a téren is szebbnél szebb ruhákba bújt emberekkel találkoztunk akik a legnagyobb természetességgel pózoltak a kíváncsi fotósok végeláthatatlan hadának. Miután telítődtünk az egyre nagyobb tömegben tóduló turisták százaival elindultunk az első kisebb utcán, hogy a kis triónk ismerkedjen a kevésbé zsúfolt velencei utcákkal. Minden utca vége valami újat mutatott nekünk, mindig sikerült másik hídon keresztül menni egyik utcáról a másikra.

Túravezetőnk Margó próbált felkészülni a híresebb látnivalókból, amiket persze meg is találtunk csak sose akkor, amikor akartuk, mert általában nem sikerült beazonosítani a nem túl részletes térképen hol vagyunk, de nem kell megijedni, mert nem lehet eltévedni, mivel a sarkokon sok az útjelző tábla, ami segít a tájékozódásban.

Részletesen leírhatnám az épületeket, de nem is tudnám és erre a dologra teljesen igaz az, hogy ezt LÁTNI KELL!!!!!!!!!! Természetesen láttuk a Rialtó hidat, a halpiacot és az üzletek és pizzériák végeláthatatlan sorát.

Annyit azért elmondanék, hogy aki Velencébe látogat feltétlenül szánjon időt egy útra a vaporettoval, a helyi vízi-buszjárattal, ami végig visz a Canal Grandén és csodálatos képet mutat a part menti házakról. Az esti felvonulást is kihagytuk, hogy elkerüljük az embertömeget, inkább beültünk egy kis családi kávézóba, ahol az elfogyasztott forró csoki illetve tea újra töltött minket energiával és így friss lelkesedéssel ismerkedhettünk meg az esti Velence látványával és egyszeriben magával ragadott minket a karneváli hangulat.

12 órai sétálás után szomorúan, de élményekkel gazdagon mentünk a kikötőbe, hogy vissza szálljunk a hajóba és újabb 10 óra buszozás és már rövidebb pisilési szünetek után kinyújthassuk ismét összezsugorodott lábainkat. Legközelebb, ha visszatérünk - csakis jelmezben - újra kezdhetjük a még meg nem ismert utcák felfedezését.

Óriási élmény volt a minden szegletében különleges Velence utcáin sétálgatni, aki teheti látogasson el ebbe a vizivilágba!

További képek ide kattintva nézegethetsz