Berva mészkőbányánál szálltunk ki a kocsiból, és 2 kilométer gyaloglás után értük el a Les-házat. Itt beneveztünk a Bükki Házak kreatív teljesítménytúrára. 24 óra állt rendelkezésünkre, hogy megtegyük a körülbelül 28 km utat 1070 méter szintemelkedéssel.

Ez a kis falu a Bükk lábánál fekszik, itt került sor egy kis "csapatépítésre" munkatársaimmal.

A kötelező programokon túl azért jutott idő két kisebb túrára is.

Az elsőt csak "túrácskának" nevezném. Varbó Fónagyságon voltunk és onnan felgyalogoltunk erdei úton az első kisvasúti megállóig.

Nagy örömmel olvastam és hallgattam a híradásokat, hogy elkészült a kerékpárút teljes egészében a Tisza-tó körül. Gondoltam is, hogy minél hamarabb ki is kellene próbálni. További motiváló tényező volt, hogy kiderült még jelvényt is szerezhetünk egy jó kis tekerésért cserébe. Lelkesedésem átragadt a családom néhány tagjára is, így vasárnap reggel a tervezett hat órai indulással ellentétben 10 óra előtt 10 perccel útra is keltünk.

Az év végi ünnepek és tespedés után, alig vártam már, hogy újra túrázni mehessünk. Mivel kedvelem a spontán dolgokat, ezért péntek délelőtt tisztult le előttem a cél, hogy valahol Mogyoróska vagy Háromhuta környékén kellene szállást találni. Miután letisztáztuk a létszámot, rákattantam a netre és hamarosan meg volt a szállásunk is, igen kedvező áron. Szombaton reggel 6 óra után indultunk és már 9 körül pakoltunk is kifelé az autóból Mogyoróskán. Rövid tanakodás után, és mert pazar idő ígérkezett, úgy döntöttünk, hogy elautókázunk Háromhutára és onnan megcélozzuk a sárgán a Sólyom-bércet. Az erdőben 5-6 cm-es hó volt, az úton már előttünk is mentek, más "elvetemült" téli túrázók, ezért a folyamatosan emelkedő úton nem nekünk kellett letaposni a havat.

A november végi időpont nem riasztott el attól, hogy szabadságom egy napján egy komolyabb túrára vállalkozzam. Más hasonlóan gondolkodó embert nem találtam, így egyedül vágtam neki az útnak. A túra igazoló füzetecskéje szerint a túra időtartama nincs korlátozva, azonban én úgy véltem, hogy a 35 kilométer belefér egy napba, a korai sötétedés ellenére. Kapolcsról indultam és kiszállva az autóból rögtön rossz irányba mentem, de nem baj úgy csináltam, mint aki direkt erre akart menni, mondjuk épp a patak felett felállított oszlopon lévő műgólyafészek megcsodálása miatt. Azért még időben megtaláltam a helyes utat és elkezdtem kapaszkodni a Királykőre, aminek bazalttömbje méltóságteljesen figyelte lépteimet. Az erdő madarai felháborodva kezdtek el zajongani, mikor meghallották, hogy betolakodtam birodalmukba.

A túrára a Vad-ászok csapatából mi hárman lányok (Böbe, Ildi, én) jeleztük, hogy nekünk mindegy, ha esik, ha fúj mi bizony túrázni szeretnénk. A hideg miatt délben volt a start és éjfélig kellett visszaérni. Gyöngyöspatán volt a bázis és más túlélőtúrákkal ellentétesen nem mondták meg az összes ellenőrzőpont helyét. Ez a túra inkább hasonlított a teljesítménytúrákhoz, mert a pontok rövid nyitvatartási ideje miatt bizony elég jól kellett szedni a lábunkat, ahhoz, hogy időben odaérjünk a megadott helyre.