Útvonal: Tokaj -Tarcal - Mezőzombor - Szerencs - Tarcal - Nagy Kopasz-Tokaj
Táv: 60 km
Szint: 500 m

Szombaton délután 1 óra körül értem Tokajba, kivarázsoltam a bringát az autóból és 15 perc múlva már útra készen pattantam a nyeregbe. Tarcal volt az első célpont, ami 8 km-re van. A közúton haladtam, és közben bámultam a Nagy Kopasz gyorsan változó arcát. Tarcalon fájdalmasan éreztem, hogy alig 8 km megtétele után máris fáj a hátsóm, ezért aztán magasabbra vettem a nyergemet, lesz-ami lesz alapon. Pedig eddig is azt hittem, hogy így jó, ahogy van, de épp a múlt héten olvastam egy okosat erről a témáról. Így aztán gondoltam kipróbálom, hogy olyan magasra veszem, hogy a sarkam még épp elérje a pedált. Úgy tűnik bejött a dolog, mert a végén már eszembe se jutott a hátsó részem!

Na a lényeg az, hogy a szerelvényigazítás után Mezőzomboron át értem el Szerencset. A híres cukorgyár mellett elhaladtam, bent most múzeum van, amit ezúttal én nem néztem meg, hanem inkább kerestem a várat. A centrum felé meg is találtam. Számomra inkább valamilyen romantikus kastélynak tűnt, semmint várnak. A szerencsi vár a Rákócziak vára, eredetileg bencés apátság volt, majd amikor a Rákóczi család birtokába került 1605-ben, akkor alakították át várrá, építettek hozzá tróntermet. A belső udvarán, pedig szép lépcsősor vezet fel az emeletre, ami engem valamiért Rómeó és Júlia erkélyére emlékeztet. Persze a valóságban köze sincs a kettőnek egymáshoz, mert az igazi Júlia erkély (amit épp májusban láttam utoljára) kevésbé volt romantikus, mint a szerencsi.

A lovagteremben épp esküvőre készültek, így inkább gondoltam szétnézek a külső várkertben. Pici tavacska, tündérrózsák lebegtek a felszínén és szépséges zöld mindenhol. Igazán üde színfoltja volt a városnak a hely!

Az udvaron ropogtattam el uzsonnámat, miközben a lovagteremből kihallatszott az ifjú pár örök esküje. Mire az ünnepség a végére ért én is elmajszoltam kekszemet és ismét bringásnak öltöztem. Ugyanazon az úton mentem vissza Tarcalba, mint amin érkeztem. Már menet közben eldöntöttem, hogy mindenképpen szeretnék egy kis hegymenetet is beleiktatni a napba, így a Tv tornyot jelző táblánál a hegynek fordítottam drótszamaramat. Hát már az első pár méter után kapkodtam a levegő után, de azért csak tekertem rendületlenül. Na persze egy idő után csak elfogyott a lendület és aztán pihegve szálltam le a keróról és gyalog tolva haladtam pihentetőül felfelé. Közben rengeteg autós húzott el mellettem fel és le is. Végül így - hol nyeregben, hol mellette - egy óra alatt sikerült a csúcsra érnem. Ahol végre tényleg volt kilátás is! Pihentem és elkészítettem a csúcsfotót. Aztán 2 másik bringás srác is felkerekezett és sorstársi mosollyal üdvözöltük egymást. Ők komoly downhill felszerelésben voltak, így azt nem tudom, hogy a hegy melyik oldalán gurultak le végül.

Én is összeszedtem magam és kissé bosszankodtam, hogy otthon hagytam a bringás kesztyűmet, mert a nagy melegben a tenyerem is izzadt rendesen és csak reménykedtem, hogy nem csúszik le a kezem a kormányról lefelé menet. Az út nem javult meg lefelé menet sem, eléggé ementáli sajtra emlékeztetett, így aztán sokat húztam a féket, hogy az úton maradjak. 20 perc alatt értem le, majd 15 perc alatt Tokajba értem. Ott a kedvenc halsütőmnél próbáltam sült harcsát enni, de nem volt, így beértem egy gyrossal is. Amíg hűlt a kaja, visszagurultam az autóhoz és beszuszakoltam a bringát. Közben a két downhilles srác is kajákkal megpakolva érkezett, majd vidáman intettek búcsút autójukból. Összességében egy klassz "kikapcsolódós" tekerés volt, volt benne látnivaló és "sportteljesítmény" :-)

Szöveg, képek: Margó