Szabadon

kapcsolat home

Tekergés a Tisza-tó körül /2010.04.10./

Egész héten azt hallottuk a meteorológusoktól, hogy esni fog. Nem győztem a pozitív gondolatokat küldözgetni a kételkedőknek az ellenkezőjéről. Szombaton reggel végül a buszba pakolásnál már megint szemerkélt az eső, de ennek ellenére mindenki ott volt. Több autóval is csatlakoztak a karavánhoz, sőt még vonattal is zötyögtek néhányan. Közel 30-an vágtunk neki az útnak.

Tiszafüredre érve még mindig szemerkélt az eső, de a haditanácsot követően mindenki azt mondta, hogy az eredeti terv szerint induljunk el bringázni. Készülődés, fotózkodás után végül is útra keltünk. Tekertünk, tekertünk ki lassabban, ki gyorsabban. Néha pihiztünk, bevártuk egymást. Az idő abszolút kegyeibe fogadott bennünket, mert igaz nem volt napsütés, de kellemes bringázó idő volt. A társaság roppant módon jól bírta a hajtást. A víz csillogott, a fű zöldellt igazi tavaszi panoráma fogadott minket. Ebédünket Kiskörénél költöttük el, majd reménykedtünk, hogy ne kapjunk szembe szelet és tovább tekertünk. Végül is szerencsénk volt, nem tépázta meg hajunkat a szél!


Az első tíz kilóméteres pihenőnél még csicsergő had, az utolsó kb. 50 km-es pihenőnél már kissé fáradtan támaszkodott kerékpárjára. Az utolsó etap a Poroszló-Tiszafüred közúton haladt, ahol kis csoportokra osztódva tettük járhatóbbá az autósoknak is az utat. A kis csapat valamennyi tagja sikeresen teljesítette a távot, sokuknak közülük ez volt életük leghosszabb útja bringával. Délutánra még a nap is kisütött és most már szinte rutinosan hajtogattuk be a bringákat az utánfutóba és az autókba. Legközelebbi találkozásunkkor többen emlegették, hogy nem kellett "elaltatni őket."

Szöveg: Margó

Az útról készült (képeket és videót is tartalmazó) slideshowt itt nézheted meg (vigyázz zene is van!!!)