A rendkívül hideg vasárnap hajnalban, éjszakai erős havazás után indultunk útnak az idei téli szezon első Tátra túrájára. Kicsit aggódtunk, hogyan jutunk el Tiszaújvárosból Ótátrafüredre, az utak mindenütt igen havasak, csúszósak voltak. Szerencsére, sikerült baráti áron szereznünk egy alig használt szlovák autópálya matricát, így az út egy jelentős részét a viszonylag biztonságosabb autópályákon tehettük meg. Sajnos útközben rengeteg balesetes autót láttunk, sokan megcsúsztak, és az út menti árokban landoltak. Hál Istennek, bennünket elkerült ez a sors!
Arra számítottam, hogy többen (kb. 10-15 fő) leszünk, de végül is csak négyen jöttünk össze. Ennek több oka is van: az ünnepek közeledte, a bükki Tortúra szombati időpontja, betegségek, a síszezon beindulása, az eredetileg tervezett időpont [2009.12.22.] módosítása, stb... Na, de sebaj! A lényeg, hogy elindultunk és végre újra a Magas-Tátrában lehetünk!

Kis csapatunk, Évi, Julika, Lóri és én, -15 fokos hidegben, 10:25-kor érkezett meg Ótátrafüredre (1010m). Gyorsan felöltöztünk, és összekészítettük a szükséges holmikat a hátizsákjainkba. El akartuk érni a 11:00-kor induló felvonó kocsit (lanovkát), aminek a segítségével kicsit meggyorsíthatjuk a túránkat. Én általában ellene vagyok a túra során alkalmazott egyéb közlekedési eszközöknek, de most kivételt tettem, mert a közeli téli napforduló miatt, nagyon rövid nappalra számíthattunk. A lanovka 4,9 euróba került személyenként. Szerintem, kicsit drága, de mit volt mit tenni, ki kellett csengetni a pénzt. A kb. 6 perces utazás több úgy háromnegyed órás gyaloglástól tehermentesített bennünket.


Tarajkán (Hrebienok, 1285m) kiszálltunk, és eldöntöttük, hogy nem a Tar-patak mentén, a vízeséseknél, hanem a gyorsabb Tátra-Magisztrál nevű fő turista útvonalon indulunk el szélcsendben a Zamkovsky menedékház irányába. Szerencsére, ezen a területen már alig volt érezhető a 2004-ben bekövetkezett erdőpusztulás hatása, az erdő megúszta a szélvihart. Így aztán egy csodálatos, mesebeli, téli, frissen behavazott fenyőerdőben sétálhattunk a gyalogos túránk első szakaszán.
Egyszer sikerült meglepnem a társaságot: egy hóval teli fát megrúgtam, és a három útitársam nyakába zúdult a fán lévő anyag nagy része, de egy kis hóseprés után gond nélkül folytathattuk utunkat. Pár perc múlva megérkeztünk az első megállónkhoz, a Nagy-Tar-patak hídjához. Megcsodáltuk a hatalmas, most fehér, sziklákat, és Lóri máris elkezdett vetkőzni. Ő ugyanis kiváló sportoló (erőember), és elsőosztályú hőfejlesztő apparátussal rendelkezik. Eddigi, rövid túránk mozgásmennyisége őt már arra kényszerítette, hogy kabátját levegye. Kis ügyeskedés után sikerült felerősítenünk a kabátot a hátizsákjára. Nem árulok el nagy titkot, ha már most közlöm, hogy ennek a Lóri -féle kiváló hőfejlesztő központnak nemsokára egyéb hatásai is lesznek.

Hamarosan elértük a Kis-Tar-patak Obrovsky-vízesését. Nyáron nagy zubogás van itt, most éppen csak csörgedezett valamennyi víz a hasadékban. Viszont nagy jégcsapokat láthattunk a vízesés helyén. Pár évvel ezelőtt ezen a környéken találkoztam magyar turistákkal, akik a közelben medvét láttak. Sajnos nekem még csak egyszer adódott meg, hogy medvét láthassak a Tátrában. Azt is csak kocsiból figyelhettem a lengyel határ mellett: balról előzött bennünket 60-val, majd átvágott a jobb oldali bozótosba. Fantasztikus élmény! További, a Zamkovsky menedékházhoz vezető utunk során, rengeteg nyírfát láttunk. Érdekes, hogy ezen a kis területen mennyire elszaporodtak. Szokatlan látványt nyújtottak a lucfenyős erdőrengeteg után. Egyébként talán ez a túra legszebb szakasza. Csodálatos panoráma tárul itt elénk. Dél-Keletre a Tar-patak völgye, Tarajka a hegygerincen. Északra a Lomnici hegyvonulat. Észak-Nyugatra a Maly-Kostol hatalmas sziklája. Nyugatra a Nagyszalóki-csúcs és a hozzá vezető fenséges hegygerinc, amit júniusban volt szerencsénk egy nagyobb csapattal megmászni.


Kis idő múltán el is értük a Zamkovsky menedékházat (1475m). Szép épület a Lomnici sziklatömb aljában. Egyszer volt szerencsém itt aludni. Ha jól emlékszem 2006-ban. Hihetetlen nyugalmas itt az éjszaka. A patak halkan csörgedezik, semmi fényszennyezés, madarak dalolása, friss hegyi levegő. Ha tehetitek, próbáljátok ki egyszer-kétszer, milyen egy tátrai menedékházban eltölteni az éjszakát egy többnapos túra során! Természetesen bementünk melegedni és egy kis elemózsiát elfogyasztani. Az ajtó előtt nagy faragott medve várja a turistát, bent farkaskutya (barátságos!). Ránk se hederítettek a fogadósok. Ez a nap, a vasárnap ellenére, nem igazán jött be nekik. Alig szállingózott egy-két turista a környéken. Biztosan megijedt mindenki a -15...-20 fok környéki előrejelzésektől és a frissen leesett hótól. Az igaz, hogy odakint nagy hideg volt, de a szélcsend és a napsütés miatt rendkívüli módon barátságos, szép, és jól elviselhető időjárás kerekedett ki. Szóval nagyon jól jártunk, hogy belevágtunk.


Lóri természetesen mostanra teljesen átizzadt. Kénytelen volt átöltözni. Egy kis szendvics, banán, csoki és svédkeserű elfogyasztása után nekivágtunk a Téry-házhoz vezető zöld turistajelzéssel ellátott útnak. Az út háromnegyedét a Kis-Tar-patak mentén kell megtenni. Az út csak nagyon enyhén, folyamatosan emelkedik. Semmi nehézség nincs benne, viszont annál több látnivaló adódik az út során. Szóval igazi turista paradicsom. A völgy mindkét oldalán csodálatos, meredek sziklatömbök sorakoznak. Jobbra a Lomnici-gerinc vonulata, balra a Közép-orom gerince (Prostredny hreben). A Közép-orom természetesen azért kapta ezt a nevet, mert a Kis- és a Nagy-Tar-patakok völgyei között húzódik végig. A völgy végében egy kb. 300m szintkülönbséget áthidaló meredek szakasz zárja a Téry-házhoz vezető utat. Nemsokkal azután, hogy ebbe belekezdtünk, Lóri már annyira izzadt, és annyira melege volt, hogy mindent ledobott a felső testéről. Fantasztikus ez az ember!

Amit érdemes tudni erről a szakaszról az nagyjából a következő:
Havas körülmények között lehetőleg ne menjetek bele rövidítésekbe. Sokszor csábítónak látszik, hogy egy-két szakaszt levágjunk, hiszen mások is megcsinálták, de az a tapasztalatom, hogy ezek a szakaszok sokkal nehezebben mászhatóak, mint a kijelölt útvonal. Az erősebb csúszásveszély miatt pedig kifejezetten nem ajánlom senkinek. Lehet, hogy egy kicsit hosszabb a cikk-cakkos eredeti turista út, de megéri követni. Jóval kényelmesebb. Másik dolog, hogy mi most még kis hóban voltunk, nagy hóban máshol jelölik ki az utat. Ez azért van, mert a zöld jelzésű útvonal meredek sziklák alatt halad el, és nagy hónál ez a szakasz lavinaveszélyes. Ekkor karókat szúrnak le, és azzal jelzik, hogy merre kell menni. A lényeg az, hogy a meredek résztől délre van egy sziklatörmelékes mező. Közvetlenül a "Zita stena" sziklája alatt. Ez egy szép egyenletesen emelkedő, nagy hónál nem veszélyes hegyoldal.

Nagyon érdekes, hogy ilyenkor rengeteg sífutó vág neki a távnak, hogy felmenjen a Téry-házhoz. A dolog úgy működik, hogy a sítalpakon van egy tenyérnyi fókabőr. Ennek az az előnyös tulajdonsága van, hogy a rajta lévő szőr csak egyik irányba tud rásimulni a bőrre, az ellenkező irányban tüskesorként megmerevedik. Ez teszi lehetővé, hogy a síléc az egyik irányba csússzon, a másikba pedig megkapaszkodjon a hófelszínben. Tavaly márciusban pont ezen a területen láttuk, hogyan működik a dolog. A szakasz legutolsó 40-50m emelkedője nagyon meredek. Ezt mi csak nehezen tudtuk legyőzni. Természeten megérte. Fent ott várt bennünket a befűtött menedékház. A hőmérő -21 fokot mutatott odakint. Itt fenn a szél is fújdogált. Szóval rögtön beszáguldottunk a házba.


A Téry-házat (2015m) 1899-ben építette a Magyar Turista Egyesület, amely az akkori Magyarország legmagasabb lakott helye volt. Boldog békeidők! Csodálatos emberek lehettek az építők! Mi élveztük a meleget, és a szép kilátást. Elfogyasztottunk egy újabb adag elemózsiát. Lórinak venni kellett egy pólót, mert már az összes alsó ruhája csurom vizes volt. 6 euróba került, az elárusító hölggyel nem lehetett alkudni ma. Nagyon szigorú tekintettel nézett ránk, össze kellett hát dobnunk a pólóra valót. Végül nagy nehezen rászántuk magunkat, hogy elinduljunk. Évi és én megosztoztunk egy pár hómacskán. Egyet-egyet felvettünk a jobb lábunkra. A meredek szakaszt enélkül nem mertük megkockáztatni. Lórinak nem kellett semmi segédeszköz. Julikának pedig turista botja volt. Amint kiléptünk a menedékházból megcsapott bennünket a szeles hideg levegő. Kárpótolt bennünket azonban a csodálatos látvány: a Nap lemenő sugaraiban fürdő Lomnic.


A hómacska jó választás volt. Tökéletes biztonságban le tudtunk vele ereszkedni a meredek lejtőn. Amint leértünk a Kis-Tar-patak völgyébe, levettük. Ott már inkább zavaró volt, hiszen annyira kevés volt még a hó, hogy javarészt még sziklákon kellett lépkedni. Kezdett besötétedni, ezért magasabb sebességfokozatba kapcsoltunk. Nagy szerencsénkre pont akkorra sötétedett be teljesen, mire a Tarajka fölötti abszolút sima turista útra értünk. Onnan pedig a műúton jöttünk le Ótátrafüredre. Természetesen itt már nem vállaltuk be a turista út kockázatait. Senkinek nem esett volna jól egy pofára esés a vaksötétben. 17:15-kor leértünk a parkolóba. A kocsi hőmérője -18 fokot mutatott. Jó érzés volt beszállni a járműbe, aztán szép óvatosan elindulni haza.

Adatok:
Megtett út: kb. 17km
Szintemelkedés: 880m
Szintsüllyedés: 1155m


Szöveg: Prém József
Képeket készítette: Prém József További képeket ide kattintva nézegethetsz