Őrségi túrát terveztünk a nyárra, így némi keresgélés után megtaláltuk a Szent Imre Vándorút jelvényszerző túrát. Az igazoló füzet beszerzése postai úton akadályokba ütközött, de a Bubapesti MTSZ - nél személyesen sikerült néhány példányt vásárolni.

Szentgotthárdról indultunk ketten Ildivel (1. igazolóhely). A Rába hídján áthaladva a Lapics elnevezésű TK eligazító táblája hívta fel figyelmünket a táj egyediségére. Utunkat kerékpárúton folytattuk Rábafüzesig, majd a Rigó patak völgyében erdészeti úton mentünk tovább.

Itt kezdődött harcunk a repülő rovarokkal, ami egész úton végig kísért bennünket. Néhol ugyan elcsitult a roham, majd újabb támadásba lendültek, és nem győztük csapkodni és fújni magunkat rovarirtó szerrel. Hatása csak rövid ideig hatékony.

A Csókás hegyen lévő geodéziai tornyot (2. igazolóhely) csak megérzésünknek köszönhetjük, mivel a dús növényzet annyira körülvette. Itt reggeliztünk és haladtunk tovább. Eddig 7,5 km tettünk meg. Az igazoló füzet figyelmeztetett az államhatár közelségére, mi ebből nem érzékeltünk semmit, de a jelzéseket szorosan követtük. A szentimrei tanyánál a kis kápolnát már messziről észrevettük, a Szent Imre templomot is meglátogattuk.13,2 km. Az államhatár itt láthatóan kitáblázott. A templom a Xlll .sz.-ban egy kápolna helyére épült. Hányattatott sorsáról a templomban fotókról tájékozódhatunk. Ausztriai segítséggel újították fel a neogót stílusú templomot, majd 1992-ben újraszentelték. A belső teret faragott oszlopok díszítik.

Utunkat folytattuk a piros sávjelzésen. Föl a Magas-tetőre, majd le a völgybe, ahol vadcsapások sűrűn keresztezték utunkat. Ismét föl, majd erdészeti úton tovább Nemesmedvesig. 3. igazolóhely, 19,8km. Nemesmedves nyugat Magyarország legkisebb települése. Polgármestere barátságos, segítőkész ember. Történelmi emlékhelyet alakítottak itt ki 1985-ben. Láthatunk T34-es harckocsit, kopjafákat, emléktáblát, harangot. Az út túloldalán esőbeállót, padokat, rendezett tisztást. Itt lehet sátrazni a polgármester engedélyével. A Szent Imre vándorút avatásának emlékére Vándor forrásnak keresztelt forrás kiszáradva tétlenkedett.

Innen tovább indultunk a Mária-kert irányába. Az út kanyargós, néhol magas fűvel benőtt. Réteket, magas leseket, nyírest, fenyvest hagytunk magunk mögött. A P L jelzésen, puha fenyőtűleveleken lépkedtünk. Mária-kert egy kegyhely oltárral, képekkel a fákon. A hely forrás nélküli, de van fa WC és pad.(4. igazolóhely) 25,6 km-nél tartottunk.

Innen hamar elértük a vaddisznós kert kerítését. Az út a kerítés mentén halad több kilométeren át. Hosszú és unalmas. Vaddisznót sem láttunk, csak az életvitelükre utaló nyomokat. Az aszfalt útnak nagyon megörültünk. Keveset gyalogoltunk ezen az úton, mert hamar újra erdészeti útra kanyarodtunk. Felüdülés volt a Strém patak irányába a dagonyákat kerülgetni, fától-fáig követve a jelzéseket. A patakot hirtelen pillantottuk meg, de akkor már a Miród forrás kerítésénél jártunk. 32,4 km.(5 számú igazolóhely). A forrás körbe van kerítve, nagyon rendezett környezetű. Több pad és szemetes, illetve egy kis oltár és fa szószék is van kihelyezve.

Innen fáradtságunkon erőt véve fafaragású stációk mellett haladva érkeztünk meg Kemestaródfa községbe. Itt a helyi kocsmába egy pohár barna sör társaságában rövid beszélgetésbe kezdtünk a csapossal. Mondta is, legközelebb szóljunk neki, és elénk hozza a hideg sört. Jaj de örültünk volna ennek néhány kilométerrel ezelőtt.

Tovább gyalogoltunk az aszfalt úton, ami a lábunknak nem esett jól, de gyorsan haladtunk rajta. Átmentünk a Strém majd a Pinka patak hídján és Vajaljára érkeztünk 3o perc múlva. 36,8 kilométer. 6 számú igazolóhely. A katolikus plébánián szeretettel fogadtak bennünket és a templomot is kinyitották, hogy megnézhessük belülről. Kíváncsi nénik érdeklődtek vallási szokásaink felől. Ámuldoztak a református Debrecen városán. Sajnos nem volt sok időnk, mert szerettük volna a korábbi vonatot elérni.

Így hát elköszöntünk és tovább indultunk az aszfalt úton a harangláb irányába. 7 számú igazolóhely. Már csak néhány percre voltunk Horvátnádalja vasúti megállóhoz, amit egy bozótoson keresztül kijárt gyalogosvényen közelítettünk meg. 40 kilométert gyalogoltunk és ez volt az utolsó igazolóhely.

A vonatra nem kellett sokat várni. Szombathelyen volt szállásunk, közel az állomáshoz. Két helyen favágókkal találkoztunk, óriási fakitermelés folyik az út mentén. A jelzéssel ellátott oszlopokat az út szélén hagyták.

Az utat a füzetben leírtak és a térkép alapján követtük. A jelzések jól követhetőek. A változatos tájon az Alpok klímája észrevehető. Egy vagy két napos túrára is ajánlom mindenkinek.