Szeptember utolsó szombatján Erdély egyik csodálatos vidékére tervezett túrára invitáltam a munkatársakat. Amikor azt kérdezték, hogy merre fogunk menni és mit lehet majd látni, elkezdtem sorolni:
> lesz kastély,

> lesz "hegyvidéki" meredek, ám de rövid ereszkedés,

> lesz patakátkelés és a patakmederben való sétálás,

> lesz függőhídon való átkelés (kettő is), hát ez bátorság próbának bizonyult egyeseknél

> zárásként pedig barlang látogatás.

Kiszállva a buszból hátizsákjainkat hátunkra véve elindultunk a túrára. Az első adandó alkalommal elkészítettük a "kötelező" csoportképet, amikor még mindenki "boldog és vidám" :-).

A fotó után szinte azonnal elértük a vársonkolyosi kastélyt, melynek előteréből le lehetett látni a Sebes-Kőrös partjára és az ott elterülő kis tisztásra. Tovább haladván felmentünk egy kilátóhelyre, ahonnan már a Nagy Magyar-barlang bejárata is látszott és még tisztább képet kaptunk a tájról, mint azelőtt.

Ezután megkezdtük a rövid, ám de annál érdekesebb ereszkedésünket, mely a Szelek Barlangjánál végződött. A barlang akkor nem "működött" (Bárcsak velünk lett volna Uri Geller). A barlang névadására utaló légmozgás valamiért most nem volt jelen, pedig legutóbb amikor arra jártunk bizony nagyon jól esett a hűsítő szél útjába állni.

Cseppet sem búslakodva lecsorogtunk a korábban már látott kis tisztásra és ott volt velünk szembe az első függőhíd. A kezdeti bátortalan próbálkozások után a társaság felbátorodott tagjai egyre bátrabban mászkáltak át a hídon oda és vissza majd később még rázogatták is a hidat, mint valami rossz kölykök. Pár perccel később már a Misid-völgyébe érkeztünk meg ahol a patak szinte teljesen ki volt száradva így az általam titokban borítékolt patakba való becsúszás "esőnap miatt elmaradt", szó szerint mert mint később megtudtuk már több mint két hete nem volt eső és ennek a vízmennyiségnek a hiánya borzasztóan meglátszott a patak és a Sebes Körös vízhozamán. Szinte a völgy bejáratánál található a Meszes-barlang ami a belőle szivárgó fehérre színezett vízről kapta a nevét. Pár társunk felmászott a nehezen megközelíthető barlangbejárathoz és készített pár fotót.

Kora délutánra már visszafelé jöttünk a völgyben és megérkeztünk az első, mindenki számára kötelezően teljesítendő függőhídhoz. Volt is riadalom rendesen, de azért mindenki átment rajta. A túlparton az éles szeműek észre vettek két keresztes viperát. Ezek kicsik, ám annál veszélyesebb állatok. (mint utóbb kiderült rézsiklók voltak) A napi túratervből már csak a Nagy Magyar-barlang meglátogatása volt hátra. Talán a sors iróniája, hogy ide is egy függőhídon kellett átmenni, de itt már senkinek nem volt problémája a magassággal és az imbolygó talajjal.

A barlangban idegenvezetés kaptunk, hogy ki mikor mit csinált a múltban és csinál a jelenben. Hazafele a buszon persze sokan kidőltek és egy kis alvással ütötték el a hazavezető út jelentős részét.

További képek a galériában