Barátnőm meghívására kipróbáltam életem első teljesítménytúráját. Nem volt bennem semmi kétség afelől, hogy nehézségek nélkül tudom teljesíteni a távot. Nagyon sokszor voltam már bicajozni, - akkor barátokkal - több napos túrán és volt közte határon túli is. A felkészüléssel így nem is foglalkoztam. A családom aggodalmát fejezte ki, ami nagyon meglepett, hiszen az előző túrákat közösen éltük át.

Eljött a május 30., vasárnap, reggel 7 órakor találkoztunk a Nagyállomáson. Senkit nem ismertem a barátnőmön kívül, de tudtam, hogy melyik csoporthoz fogok tartozni, mivel közös ismertetőjelünk volt. Jó hangulatban indult az út. Sziporkáztak a gondolatok, jópofa rögtönzött élménybeszámolók, próbáltuk egymást "letapogatni". Végre megérkeztünk a kiindulási ponthoz: Hortobágy-Halastó. A kora reggel ott dolgozó munkások kikerekedett szemmel és célzott megjegyzésekkel illettek bennünket. Próbálták felhívni a figyelmünket, hogy az előző napok esőzése miatt lehetetlenre vállalkozunk. Természetesen elengedtük a fülünk mellett ezeket az akkor még rosszindulatúnak tűnő megjegyzéseket.

A gáton kezdtük a túrát, mely 70 km-re volt tervezve és terepen zajlott volna, Ildikó - a túravezetőnk - előre indult, hiszen ő már járt ezen az útvonalon, száraz, meleg időben. A munkások még az indulásunk előtt is próbáltak lebeszélni a tervünkről - mondván: "Én 1972 óta dolgozom itt, ismerve a terepet, lehetetlen átverekedni magunkat rajta." Nem hittünk nekik. Tényleg sáros, latyakos volt a terep. A kerék mindent felszedett, ami ragadt. Sajnos nem egy nyomvonalon indultunk el, páran, akik jobbnak láttuk, a csatorna oldalán toltuk a bicajt, mert felülni nem lehetett.

Az első akadály, amely előttünk állt, a zsilipen való átevickélés egyensúlyozva, nagyon csúszós volt a talaj. Előttem két társam sikeresen vette az akadályt és ők már kitaposták és elsíkosították a talajt. Nekem nem sikerült ezt olyan szépen kiviteleznem. A zsilip átlépése közben megcsúszott a lábam és éreztem, hogy csúszok bele a gödörbe. Pánikszerűen próbáltam megkapaszkodni a sorompóban, ami sajnos nem volt rögzítve. Így kapaszkodva azt értem el, hogy nyakig belecsúsztam a folyóba. Nagyon nagy szerencsém volt, hogy a nyakam magasságánál talajt fogott a lábam, mert csak eddig merült el. Olyan pillanatok alatt történt minden, azt érzékeltem, hogy a többiek arcán rémület lett úrrá és pánikszerűen rohannak felém megmenteni. Ezt látva tudtam, hogy nem történhet velem semmi baj, mert mindenki egy emberként segített.

Ez a kis közjáték meggyőzött bennünket, hogy visszaforduljunk. Közel egy órába került, mire megtakarítottuk a bicajokat. Átgondolva, áttervezve az útvonalat, aszfalton próbáltunk elindulni, tartani szerettük volna az útvonalat, hiszen az ellenőrző pontokon bélyegezni kell, ez lett volna a szabályos. Az idő nekünk kedvezett, nem volt túl meleg, szépen haladtunk. Kisebb csoportokra bomlottunk és érdekes beszélgetéseket folytattunk a nyeregből. Hortobágyon keresztül Balmazújváros felé vettük az irányt. Ott terveztünk egy hosszabb szünetet (kávé, szendvics, fagyi), nagyon jó sorom volt, hiszen szegény barátnőm lelkiismerete arra ösztönözte, hogy maximálisan törődjön velem, elhalmozott minden földi jóval a történtek után.


Továbbra is bennünk volt a bizonyítási vágy, így megpróbáltunk még egyszer visszatérni az eredeti útvonalhoz, de sajnos a sár volt az úr. Egyetértve abban, hogy a főúton való megközelítés lesz a legeredményesebb, elindultunk Debrecen felé. Kiegyensúlyozott tempóban, végig egy árnyékot adó fekete felleg alatt. Beérve a városba, a Metro kereszteződésénél megköszönve a lehetőséget, hogy részt vehettem a túrán, elbúcsúztam; kérve a többieket, szóljanak, ha hasonló lehetőség adódik, mert mindezek után is szívesen részt vennék hasonló élményekben. Hazaérve elmeséltem mi történt velem, most értettem meg mi lehetett az aggódásuk mögött. A legközelebbi túrát már együtt próbáljuk meg teljesíteni, az én "Teljesítmény (M)"-t.

Nagy Mari

Jelvényszerző túramozgalom: Pusztai Vándor

Együtt tekertünk a sárban: Komlósi Ildikó, Szilágyi Ildikó, Nagy Mari, Szilágyiné Emi, Czap Zsuzsa, Kozma Ildi és a férfinemet képviselő Márton Józsi
A néhány képet Márton Józsi és Kozma Ildi készítette