A Nagy-Fátra Nemzeti Park Szlovákiában van, az Alacsony-Tátrától nyugatra fekszik. Igazi vadregényes táj, mély szabdalt völgyekkel, sűrű erdőkkel és olykor csupasz gerincekkel. A hajnali indulásunk ellenére, mindenféle előre nem számított akadályt leküzdve csak délre érkeztünk meg Vysna Revuca falucska völgyébe.

Kiszállva rögtön egy erős kaptatóval kezdtünk meg emelkedni a Magury völgyben egészen a Ploskey-nyeregig. Közben azért volt mit nézelődni, mert ahogyan emelkedtünk, egyre csak kitárulkozott a táj körülöttünk és egyre több hegyet láthattunk. Megpihenve a nyeregben, újabb emelkedő várt ránk a Polska csúcsára (1532 m). Itt már egy szép lekerekített mezőn jártunk, volt akit a hullámzó fű „úszásra” is csábított, mert többen belevetették magukat a lágyan ringó fűszálak közé.

Itt újabb kicsi pihenő után lefelé ereszkedtünk és persze haladtunk a gerincen tovább érintve még két kisebb csúcsot is a Chyzky-t és a Koniarky-t. Aztán hirtelen előttünk tornyosult egy hegy, amiről azt hittük az az Ostredok a Nagy-Fátra legmagasabb csúcsa. Elkezdtünk felkapaszkodni rá és aztán kiderült, hogy az út csak az oldalában megy el, és mögötte ott tornyosult őkelme valójában. Azért az „ál” csúcsra többen felfutottak egy-egy csúcsfotó kedvéért. Az Ostredokon elköltöttük estebédünket, közben Mesike versenyre ösztönözte a felérőket és sorszámozta a befutókat. Mindig megcsodálom, hogy ki mit talál ki magának energiapótlásnak, ezúttal Nasti és Misi vitték el a pálmát nálam, akik lekváros üveget hoztak fel a csúcsra és édesen falatozták a cseresznyelekváros kenyeret! :-)

Mivel elég későre járt már az idő, nem töltöttünk túl sok időt, hanem elindultunk a cél felé. És bár már túl voltunk a csúcson, ez a gerinc továbbra is hullámzott, rövid ereszkedés után még mindig emelkedtünk a Krizna csúcsra. Aztán itt végre elkezdtünk ereszkedni, bár mint kiderült ebben sem volt túl sok köszönet, mert egyszer csak elértük a sípályákat, ahol igen meredeken kellett lépegetni. Amikor már azt hittük nem lehet rosszabb még ránk is esteledett, de igazi csapatként kígyóztunk lefelé, nótákat dalolva, hogy még véletlenül se botoljunk bele egyetlen egy maciba sem. Nem hagytuk ki azt sem, hogy megcsodáljuk a „valódi” csillagos eget, amit csak a városi fényektől távol láthatunk. Jó hangulatban, de megfáradva értünk le Turecka faluba a buszunkhoz. Innen már „csak” haza kellett buszozni.

A társaság jól viselte a „non-stop” –ra sikeredett túrát, ezért gratulálok mindenkinek!! Egyébként mesés a táj, úgyhogy bátran tudom ajánlani ezt a vidéket bárkinek.





Nézd meg Gabi beszámolóját is, érdemes! Katt ide!