Nem is tudtam, hogy létezik ez a kis osztrák városka, amíg észre nem vettem, hogy a hozzánk legközelebb eső Bon Jovi Lost Highway turnéállomás helyszíne lesz, 2008. június 4-én.

Régi álmom volt hogy eljussak egy Bon Jovi koncertre, így elkezdtem a tervezést és szervezést kb. fél évvel előtte, legelőször megvettem a jegyet az interneten (tribün, szabad helyfoglalás). Nos, a koncert helyszíne egy hatalmas zöld mező volt, egy lovarda és kaszinó, szóval szerencsejátékosok fellegvára, semmi más nem volt ott, tehát igencsak messze esett a környező településektől.

Néhány legelésző ló érdeklődve nézte a kígyózó kocsisorokat, nem is sejtették, ahogy mi sem, hogy a tágas zöld mezők hamarosan telis tele lesznek autókkal, zsúfolásig. Mi délután 2 körül érkeztünk, és még bőven volt időnk 5 óráig, a kapunyitásig, ezért csak feltérképeztük a helyszínt majd ki is hajtottunk, mindenkivel szemben az ellenkező irányba, mivel előzőleg a közeli Baden településen foglaltam szállást.

Máshol nem is volt, a kempingek már tele voltak, a **** hotelek pedig kiestek a beszámítható helyek közül :. Ez a badeni panzió 15 km-re volt a koncert helyszínétől, de nem Bécs irányában, hanem épp ellenkezőleg, így számítottam rá hogy talán arra kevesebben akarnak majd hazamenni. Egy barátságos és egyszerűen berendezett kis panzió, de minden megvolt ahhoz, hogy az ember akár több napig is jól érezze magát ott. Sajnos mi csak egyetlen éjszakára jöttünk, abból is nagyon keveset töltöttünk a kényelmes szobában. Az ablak egy dombtetőn álló romos várbástyára nézett, amit szívesen megvizsgáltam volna közelebbről ha az időjárás nem lett volna annyira zord. Vastag szürke felhők gomolyogtak és időnként sűrű igazi hegyi eső áztatta a tájat. Aludtunk egyet, majd finom kávét ittunk és tört német-angol-magyar nyelven megbeszéltük a kedves vendéglátóinkkal az előttünk álló megpróbáltatásokat, mint hosszasan álló kocsioszlop, szakadó eső, tömeg… nem baj, bár előtte napokig ragyogó napsütés volt, így igazán örültem volna, ha még úgy is marad, de ennyit nekem megért a dolog. Bár a ruházatunk elég nyárias volt (mindent magamra vettem amit csak hoztam) szerencsére volt klassz esőkabátunk, igazi nylon, klasszikus darab, sosem ázik át, bár nem túl divatos, ráadásul nem látszott tőle a direkt erre az alkalomra saját kezűleg készített koncertes pólóm, ami csak ezt a napot várta a szekrényemben lógva…

Bekígyóztunk a kocsioszlopban elég hamar, akkor még nem is esett, mindent belengett a várakozás izgalma, szervezetten irányították a rengeteg autót le a fűbe, sorokba rendezve. Mindenki örült, hogy részese lehet ennek az eseménynek, biztosan sokan voltak Magyarországról (már csak a rendszámokból ítélve is), és sokan olyanok mint mi, akik először jutnak el egy Bon Jovi koncertre.

Vittem fényképezőt, bevállalva az elkobzást is, de az elemeket azért kivettem belőle, valami mégiscsak maradjon. Aztán ott volt még tartaléknak a mobil gagyi kamerája, mint később kiderült, csak képet rögzített, hangot nem.

Fél 6 körül be is jutottunk, a tribünök, annak ellenére, hogy ez volt a második legdrágább jegykategória, nagyon messze voltak a színpadtól. A székek amúgy is csurom vizesek voltak, de egy kicsit azért leültünk az esőkabátokra, bámészkodni. Még bőven volt idő a 8 órára meghirdetett kezdésig.

Lovasversenyeket szoktak itt rendezni, a Magna Racino Stadionban, ami szabadtéri, hatalmas, és ez volt az első alkalom, hogy koncertet rendeztek itt, legalábbis ilyen nagyszabásút. A Bon Jovinak is ez volt az első szabadtéri nagykoncertje, elmondásuk szerint. Ahogy vártunk, kb. 5 perc elteltével szakadni kezdett ismét, így felvettük az esőkabátokat és remek helyet találtunk a tribün alatt, ami némileg megvédett minket.

Itt tomboltuk át a borzalmas előzenekar szánalmas egy-másfél óráját. Aztán volt egy kissé jobb csapat, de annyira nem jó, hogy előbújjunk, sőt mások is csatlakoztak hozzánk az egyetlen még viszonylag száraz helyen. Mérhetetlenül sajnáltam azokat akik még esőkabátot, sőt kabátot sem hoztak, fél perc alatt bőrig áztak már jóval a kezdés előtt. Amikor végre csend lett, és elkezdett dolgozni a "stage crew", elindultunk felderíteni, hogy mennyire tudunk közel menni a színpadhoz. Szerencsére az állóhelyekre bemehettünk, de közvetlen a színpad előtti kb. 3-4 méteres félkör csak az ultra-kiválasztottaknak volt fenntartva, akik nem tudom milyen rajongók lehettek, de az biztos, hogy utolsónak érkeztek (átlökdösődve mindenkin) és még a legjobb számok közben is hátat fordítottak, hogy kimenjenek sörért! (ellökdösve mindenkit) Elég lagymatagok voltak na!

Pár sorral utánuk álltunk meg végül, még így is jóval közelebb voltunk, mint a tribün.

Nem tudom szavakkal leírni, hogy milyen volt mikor végre 9-kor kijöttek, onnantól nem érzékeltem az időt, jók voltak a számok, komolyan még a szakadó esőnek is hangulata volt, ahogy a lámpák megvilágították, és nekem olyan de olyan rövidnek tűnt az egész! Pedig nem volt az valójában, 2 és fél óra volt, ahogy a legtöbb koncertjük az európai turnén. Azt hittem teljesült az álmom, de valójában most már csak még jobban szeretnék újra eljutni egy következő koncertre, még ha messzebb is kell menni érte.

A koncertnek tehát 11-re vége lett, de ami ezután jött arra szerintem senki sem számított a rendszerető osztrákoktól. Vaksötétben nyakig sárban csúszkáltunk ki a mezőkön keresztül, az autót szerencsére emlékezetből sikerült megtalálnunk a cirka 30.000 közül, hála Zsoltinak és a távirányítónak.

Aztán szembesültünk csak azzal, hogy az összes szervező eltűnt, senki sem irányította a kifelé haladást, csak mindenki megindult egyszerre az egyetlen keskeny kivezető út felé. Mondanom sem kell, hamarosan senki nem mozdult egy centit sem. Lefeküdtünk aludni a csomagtartóba (milyen jó a kombi autó!) ahol azért volt két takaró, gondolván valahol mélyen arra, hogy lehet, hogy nem lesz szállás és a kocsiban kell aludni. Arra nem gondoltunk, hogy lesz szállás és mégis a kocsiban kell aludni. Kicsit Lost Highway hangulata volt… Két óra múlva felkeltem és mivel előttünk ugyanúgy nem mozdult senki, viszont valahol messze a hátunk mögött hallottam hogy mennek ki autók, ezért úgy döntöttem valahogy kimozdulunk mi is ebből a holtpontból. Manővereztem össze vissza, meredten figyeltem minden szabad centimétert, hogy merre érdemes elindulni. Lényegesen tovább tartott, mint az egész koncert. Fél négykor szabadultunk ki. Négyre beestünk az ágyba, végre. Nem mondom, jó lett volna, ha a buli tart eddig. A legutolsók, mint hallottam ötkor jöttek el. De biztos volt olyan, aki feladta és végig ott aludt.

Mindenesetre jó volt ez az élménydús kirándulás, megismertük Ausztria egy kis szeletét, amit egyébként soha nem láttunk volna valószínűleg, hiszen Burgenland nem tartozik a legszebb osztrák kirándulóhelyek közé, szántóföldet és teheneket itthon is láthatunk szép számmal. Baden és környéke viszont már a szomszédos, Wienerwald régióba tartozik, nevéhez hűen sokkal szebb, dombos-edős kiránduló vidék, forrásokkal, turistautakkal. A szállásadók másnap is kávéval kedveskedtek nekünk, és felszerelkeztünk az összes begyűjthető turista és egyéb helyi térképekből, bízván abban, hogy egyszer talán visszatérünk még ide, ha nem is a Magna Racino Stadionba :.