Marcsi szemszögéből:

Szombaton reggel négyen Gyomaendrődről indultunk autóval, a határnál találkoztunk a debreceni csapattal és száguldottunk a sárga kisbusz után a szállásig. A kis csapat harci díszben nekivágott a barlangfelfedező túrának. A fiúk lestoppoltak egy traktort, Salgó és Hornok Sanyi felültek a homlokrakodó kanálba, Szaszkó Pisti és Patrícia, pedig hátulra kapaszkodott föl és így folytatták útjukat a pisztrángos tóig. Mi a napsütésben gyalogoltunk tovább és közben kankalint is fényképeztünk. A pisztrángos tónál a barlangászok feltöltötték karbiddal és vízzel a lámpáikat és indultunk az első barlanghoz.

A barlang alsó járatából nem volt egyszerű a kijutás (legalábbis nekem), mert fel kellett mászni az óriási köveken. A fiúk alulról a bokámat tartották felülről, pedig húztak. Vasárnap korán Böbe, Adi, Margó, Józsi és én egy közeli hegyet indultunk meghódítani. A többiek a medvebarlangot látogatták meg. A hegyre egy patakmeder mellett haladtunk. Többször is átkeltünk a patakon, majd balra elkanyarodva küzdöttünk a szintekkel, mert elég meredek volt a hegyoldal és fagyos a talaj. Józsinak és nekem nem volt túrabotunk, így választottunk egy-egy stabil ágat. A csúcs felé haladva azon töprengtünk, hogy mit tegyünk, ha találkozunk egy medvével. Arra jutottunk, hogy Józsi kezdi odadobálni a szendvicseit a macinak, mert azok szalámisak voltak, nálunk meg csak kalács, gyümölcs és csoki volt.

A másik terv az volt, hogy majd ordítunk, vagy ugatunk, hátha megijed. Szerencsére medvekoma nem járt a környéken. Felértünk a hegy majdnem tetejére, és megettük a csúcs-csokikat. A kilátás nagyon szép volt. Margó, Böbe és Adi még felmásztak a csúcsra, mi pedig Józsival elindultunk lefelé, mert a csúszós lejtőn mi lassabban haladtunk.

Makai Miki:

Második alkalommal vettem részt a Jád völgyébe szervezett barlangi túrán. Kedvesem, Niki először volt. A tavalyi olyan nagyszerűen sikerült, hogy azt hittem, azt már nem lehet felülmúlni, de tévedtem… A Király hágón át vezető kanyargós útszakasz ill. a Jád völgyében haladó út nem túl jó minősége sem riasztotta el Tamást a lendületesen sportos, de biztonságos vezetéstől, ezzel feldobva az egyébként sem lapos hangulatot a mikrobuszban.

Mi hatan (D.Laci, P.Laci, Gyula, Misi, Tamás barátom és én) a kb. 6 km- re lévő Tutajos barlang felé vettük az irányt. Ebben a barlangban már tavaly is voltam, de a magas vízállás és a felszerelés hiánya miatt sajnos csak egészen rövid szakaszt láthattam belőle. Most azonban vízálló nadrág és gumicsizma is volt rajtam, így semmi akadálya nem volt annak, hogy beljebb merészkedjek. Mondanom sem kell, hogy meseszép látvány fogadott bennünket. A plafonon fürtökben lógó, téli álmukat alvó dendzsók (denevér ala Pap Laci J), a formás barlangi képződmények, a kristálytiszta vizű, néhol igen erős sodrású barlangi patak, melynek morajlása egyre erősebben hallatszott, ahogy egy kisebb zúgó felé közeledtünk, mind-mind lenyűgöző volt. A bejárattól nem messze egy nagyobb terembe értünk, ami után szűkebb szakaszok következtek, ezért csomagjainkat lepakoltuk. Már jó ideje a barlangban sétáltunk, amikor egy olyan szakaszhoz értünk, ahol csak éppen át tudtam magam tuszkolni. Ezután folyamatos csúszás-mászás következett kb. 15 percen keresztül. Ekkor éreztem azt, hogy sikerült legyőznöm első klausztrofóbiás érzésemet. Nagyon büszke voltam magamra, hogy ilyen helyre bemerészkedtem. Elindultunk visszafelé. A csomagokhoz érve olyan dolog történt velünk (Tamás barátommal és velem), amit míg élek, nem felejtek el. BARLANGÁSSZÁ AVATTAK MINKET! :-) (Persze csak képletesen)

Pap Laci tartott egy rövid monológot a barlangász érzésről és a barlangi szellemről, majd felvett a földről egy marék agyagot és az arcunkra kente. Aztán jöttek sorba: Gyula, Misi, Debreceni Laci. Végül az egész arcunk és fülünk agyaggal lett bevonva. Ezzel még nem volt vége. Rá kellett hajolnunk egy nagyobb szikladarabra (Laci szerint ezáltal vesszük fel a barlang rezgésétJ), majd mindenki ráütött egy nagyot a hátsónkra. Ki kellett választanunk, hogy melyik ütésnél éreztük leginkább a barlang rezgését és így kiderült, hogy ki lesz a barlangi szellem földi helytartója. Úgy hozta a sors, hogy Tamásnak Pap Laci, nekem pedig Debreceni Laci lett a „keresztapánk”. Hogy megörökítsük ezt a neves eseményt, készítettünk egy pár fényképet a csapatról és egymásról. Elindultunk hazafelé. Fantasztikus hétvégét tölthettünk egy segítőkész és nagyszerű társaságban egy csodálatos helyen. Köszönet érte mindenkinek!

Niki & Miki J

Szaszkó István (Szaszi):

Másnap egy kicsit később kelt a társaság, mint ahogy azt én megszoktam, de így legalább eldönthettem mi az, ami nem kell nekem az aznapi túrára és gyönyörködhettem a tájban is. Majd reggeli után két csapatra bomlottunk, az egyik csapat főleg olyanokból állt, akik még nem tudták mi vár rájuk, és emellé csatlakozott még a mindenre elszánt réteg, azt hiszem mi mind a kettőbe beletartoztunk egyszerre. Mi a ház mögötti barlang, a Medve barlang felé vettük utunk, itt megcsodálhattuk a román remekművek egyikét, egy betonhalmot, ami később kiderült aktív vízerőmű és emiatt az egész hegyet átfúrták.

Csodálatos az emberi elme, főleg ha rombolásról van szó. Elég nehéz kaptató következett, de túljutottunk rajta, igaz sokat kellett fogdosni a fákat. Egy részen be kellett kötni a kötelet és azon mentünk fel külön élvezet volt. Felérkezvén a Medve barlanghoz kis pihenés után betereltük magunk a sötétség fogságába, ahol újra előkerültek a fotómasinák, és mindenki, amit csak tudott megörökített. Megnéztük, ki mikor írta magát fel magát a falra ceruzával, és döbbenet, hogy 1870 óta nem kopott le és még csak meg sem fakult a felírt szöveg. Feljebb menvén a barlangban egyre agyagosabb lett a mészkő. Egyik kis melléküregben Ildi felvilágosítást adott, hogy kezdjünk el keresni kisebb medve csontok után, hátha találunk valami érdekeset, sajnos, ami után kutattunk az nem lett meg, nem került szemünk elé egy szemfog se esetleg más az állkapocsról, de borda csontokat, csigolyát találtunk. Begyűjtve az ereklyéket elindultunk visszafelé a táborba. Sanyival mégis úgy döntöttünk jó lenne megnézni a szemben lévő bauxit bánya hátrahagyott fejtőjét is. Elindultunk felfelé kőtengeren, ami egyrészt jó vádli és comberősítő másrészt lefelé is igen nagy segítség. Először egy alsóbb részhez mentünk ahol igen nagy szikladarabokról kellett megbizonyosodni, hogy nem alkalmasak fogásnak és kiszakadnak. Felérve egy olyan lyukat találtunk, ami lámpánk és képzettségünk kétessége miatt nem merészkedtünk be, így a bauxit bánya felé vettük az irányt. Hosszú és fárasztó mászás után elértük a szájadékot, egy szép tavacska és két hatalmas egyenes katlanszerű üreg fogadott minket, csináltunk pár képet és elindultunk lefelé először egy vakvágányon mentünk, majd visszamászás és irány a biztos út. Innen nem volt hosszú az út lefelé az előbb említett kőtenger miatt, sikerült a gatyafékes megoldással fájdalommentesen leérnünk kb. 2 perc alatt, mindent megért az élmény.

Mindenki egy felejthetetlen élménnyel lett gazdagabb, én személy szerint biztos. Sanyinak köszönjük a barlangot csodálatos volt. Örültem, hogy elmehettem, és a gumicsizma a legjobb túracipő erre is rá kellett jönnöm, mindenre jó és tuti nem ázik be.
Orosháza, 2008-02-15

Böbe:

Nyugodt buszozásunk a Király-hágóig tartott. A kanyargós szűk hegyi utat sofőrünk nagyon élvezte. Én a két üléssor közötti hátsó ülésen kevésbé. Margóval és Adival dülöngéltünk, kézzel-lábbal kapaszkodtunk, sikítoztunk. Igaz, a félelemtől kínunkban csak vihogni tudtunk. Egy kanyarban még a hátizsákom is a fejemre esett a csomagtartóról. Teljes volt a káosz a fejemben. Elől ezt jó mókának vélték, és még nagyobb gázzal repesztettünk. Sofőrünknek többféle büntetést is kieszeltünk. A leghasználhatóbbnak az tűnt ha visszafelé túszul ejtjük, megkötözzük hátra ültetjük és Margó vezet. Megérkezésünk után remegő lábbal örvendeztünk a talajnak. Érdekes módon a busz többi utasának kényelmes volt az út.

A szállás elfoglalása után játszóruhába öltöztünk és barlangászni indultunk. Barlangászni! Én, aki a barlangot óriásinak szereti, és Margó, aki még soha sem barlangászott.

Sanyi-barlangban 8-10 méter négykézlábazás után balról elénk tárult egy apró tavacska. Én csak ültem és ámultam. Egész úton féltem a képzeletem medvéjétől, ami bármikor előbukkanhatott volna egy sötét lyukból. Néhányan a tavacskában gázolva tovább merészkedtek, így Én is velük tartottam. Gyönyörű cseppkő világába csöppentünk, ami miden oldalról körülvett bennünket. Kb. 1 méteres belmagasságban guggolva, meghajolva tudtunk előre haladni. Az álló cseppkövek erdejébe érkeztünk. Átbújtunk közöttük, hogy bentebb is láthassunk a különleges képződményeket. Felettünk a hófehér mennyezetről vékonyka cseppkövek függtek alá. Itt kar vastagságú oszlopok, ott gömbként összeolvadt képződmények, máshol medúzaként omló, karfiolszerűen egymásra rakódott cseppkövek. Csöpögő cseppek alatt a tavacskában gyalogolva nem győztünk körbe-körbe forgatni a fejünket. Olyan volt, mint egy mini Aggtelek. Adi és Margó csak fotózott és fotózott. Egy helyen még denevéreket is láttunk a plafonon. Én a felfedezők örömével és büszkeségével a hegy belsejének tiszteletével távoztam ebből a barlangból. Először voltam ilyen nem kiépített cseppkőrengetegben. Mivel hiszem, hogy a csúcson kell abbahagyni a barlangászást, valószínűleg ez volt az utolsó is. Ez után a 3. barlang simán üregnek tetszett, nem is töltöttem néhány percnél többet. Úgy érzem minden élményért és szépségért megküzdöttünk hárman lányok ott leghátul, egymást bíztatva és segítve. A kemény barlangász fiúknak még a hátát sem láttuk, úgy le voltunk maradva. Felszabadultságot magabiztosságot adott, hogy milyen ügyesek vagyunk. Visszafelé sajnos nem ejtettük túszul a sofőrünket. Margó próbálta kedvesem kérni, hogy menjünk lassabban. A fiatalember rákacsintott, ezt mi jó jelnek véltük, de sajnos csak „beetetés” volt. Ugyanúgy nyomta a gázt lefelé is. Szerencsésen megérkeztünk, megnyugtató volt kiszállni a buszból. Köszönet Salgónak a szervezésért és a páratlan élményt nyújtó barlangászásért.

Hornok Sanyi:

Életem első barlangtúrája ami nem kiépített barlangba vezet és meg kell küzdeni a barlang közelébe jutásért is. Talán pont ez vonzott benne a legjobban. Utazásnál az utolsó néhány kilométeren én élveztem a „szerpentinentépünkezerrel”-t de mint később kiderült a buszban utazók közül nem mindenki:-) A köszöntő cujka után már oldódott hangulatban vágtunk neki a túrának és vártam az első találkozást a barlangokkal. Az első víznyelőnél kipróbálhattam a hason kúszást. Egy kis tavat találtunk az alagút végén. Nem volt hosszú a barlang de már éreztem, hogy a két nap alatt tele leszek élménnyel.

Tetszett hogy egyik helyen bemegyünk a hegy gyomrába és egy másik helyen kijövünk. A nap fénypontja ezután jött. Kijöttünk az egyik barlangból. Salgó nézte a térképet, hogy a szemben lévő hegyoldalba valahol a környéken kell lenni még barlangnak, bár ők még nem keresték meg. Szaszkó Pisti barátommal /túltengett bennünk az energia/ elindultunk a patakmederbe felfelé hogy mi majd megkeressük. Pár perc gyaloglás után Pisti elindult felfelé a hegyoldalnak, hátha azon a környéken lehet. Én mentem tovább a patakmederben egy darabig aztán én is nekivágtam a meredek falnak, hogy majd feljebb találkozunk. /Hogy miért pont ott???/...Felfelé menet egy lihegésnyi időre megállva megpillantottam egy kb. 50cm magas és 150cm széles üreget.../Lentről ebből semmi sem látszott/...Bemásztam és egy cseppköves termet láttam. Mászás ki...Kiabálás: TALÁLTAM EGY BARLANGOT!!! A többiekkel már beljebb merészkedtünk. Csodás barlangot találtam. Tudatták velem a tényeket: a csapat Sanyi-barlang névre kereszteli. Nagyon büszke vagyok ám rá. A második nap választási lehetőség: barlangászás vagy felszíni túrázás. Az előző nap élményei után tudtam: én most barlangászni jöttem! Egy meredek hegyoldal megmászása után elértünk a Medvés-barlangba. A meredek hegyről való lejutás fortélyait itt sajátítottam el amit később remekül hasznosítottam a szállással szemben lévő bauxitbánya megtekintése után.

Salgó szavai/nem pontos, de a lényege/: Úgy látom tetszik neked a barlangászás mert úgy nézel ki mint egy disznó. Azoknak jön be akik nem félnek a sártól és bátran belemásznak. Tényleg nagyon sáros lettem, de ez nem zavart....Sőtt! Talán büszke is vagyok rá.
Köszönöm ezt a szép hétvégét!

A túraszervező: Salgo
A csapatunk tagjai: Makai Miki és Niki, Fitos Józsi és Hornok Marcsi, Hornok Sanyi és Szaszkó Pisti, Loós Tamás, Orosz Misi és Adri, Barna Böbe, Papp László, Debreceni László, Szolodon Gyula, Szentgróti Pali és Patrícia,, Gyüre Laci és Kozma Ildi,
Aki elvitte a csapatot: Tamás
Közel 1000 db kép köszönhető: Marcsinak, Józsinak, Szaszinak, Tamásnak és Margónak;

A szöveget rendezgette: Kozma Ildi;