Gergely-hegyi csúcshódítás /Zempléni hegység/ 2008.02.16.
Útvonal: Hejce /S/-Kecske-kő /JN/ Gergely hegy (783 m)- Hejce
Ezen a hétvégén nem volt kedvem teljesítménytúrázni, szívesebben barangoltam volna kevésbé zsúfolt turistaúton így a választás ismételten a Zempléni hegységre esett. Hogy összekössük a kellemeset a hasznossal kiötlöttem, hogy kezdjük el begyűjteni a Zemplén 700-as jelvényszerző túramozgalom csúcsait.
A meteorológusok intelmeire fittyet se hányva vágtunk neki az útnak. Tokaj után az országúton az addig napsütötte tájkép zordon arcát mutatta. Hófúvás, széllökés kísérte utunkat. Épp kezdtem kételkedni tervünk megvalósításában, amikor egyszer csak megpillantottam a kék eget. Újra hátradőltem az ülésen és reménykedtem, hogy az utazás során látottak csak az időjárás pillanatnyi szeszélyét tükrözték és nem kell megtapasztalnunk a meleg autóból is dermesztő időjárási körülményeket.
Megérkezve Hejcére napsütés fogadott, azonban ahogy kinyitottuk az autó ajtaját rögvest vissza is zártuk, mert erős szél tépett ki mindent a kezünkből. Rövid tépelődés után végül rászántuk magunkat az indulásra. Bár sem Csabi, sem Jenny nem lelkesedett a túráért a metsző szélben. Végül ők pár méter után visszafordultak, míg mi Böbével "legalább a falu széléig" elindultunk.
A sárga jelzés elég gyéren jelzett így rögtön a faluból kiérve el is veszítettük, persze a hibát hamar korrigáltuk és rövidesen rátaláltunk a "sárga útra." Caplatás közben emberi hangokat hallottunk, majd a cserjésből egy átalakított ablaktalan UAZ terepjáró bukkant fel. Két srác üldögélt és beszélgetett kapucniban a fejükön. Elég sietősre vették a tempót, gondolom, nem azért mert élvezték a "cabrió" előnyeit a hóviharban…
Egy elágazásnál sokat tanakodtunk, elővettük a térképet is, hogy melyiket is válasszuk. Három lépés megtétele után aztán kikristályosodott a kép és kiderült, hogy az elágazás gyakorlatilag egyetlen cserjebokrot került meg, majd visszatorkollott az eredeti útba.
Az út erősen emelkedett. Hamarosan elértük a Kecske-kő térségét, ahol elámultunk a kb. 1 km hosszúságú "kőországon".
Nem sokára letértünk a jelzett útról és belevetettük magunkat az "ismeretlenbe." A csúcs közelében pedig irány szerint haladtunk és felküzdöttük magunkat a sziklákon is, majd megpillantottuk a hajdan szebb napokat megélt fa kilátó romjait, ezzel biztosítva magunkat arról, hogy megtaláltuk a csúcsot. Fentről nagyon szép kilátás volt a jutalmunk, azonban ezt nem sokáig élvezhettük, mivel a szél szinte lesöpört minket a hegytetőről, így némi fotó után lefelé vettük az irányt.
Mikor ismét szélvédett helyen voltunk, megerősítettük magunkban a döntésünk helyességét, mert ismét felfedeztünk egy mások által kevésbé ismert, de annál szebb helyet, amit kár lett volna kihagyni! Gyorsan leértünk, Csabi időközben a tél minden gyötrelmét átélte és nagyon örült nekünk, amikor végre viszontláttuk egymást.
Ezen a hétvégén nem volt kedvem teljesítménytúrázni, szívesebben barangoltam volna kevésbé zsúfolt turistaúton így a választás ismételten a Zempléni hegységre esett. Hogy összekössük a kellemeset a hasznossal kiötlöttem, hogy kezdjük el begyűjteni a Zemplén 700-as jelvényszerző túramozgalom csúcsait. A meteorológusok intelmeire fittyet se hányva vágtunk neki az útnak. Tokaj után az országúton az addig napsütötte tájkép zordon arcát mutatta. Hófúvás, széllökés kísérte utunkat. Épp kezdtem kételkedni tervünk megvalósításában, amikor egyszer csak megpillantottam a kék eget. Újra hátradőltem az ülésen és reménykedtem, hogy az utazás során látottak csak az időjárás pillanatnyi szeszélyét tükrözték és nem kell megtapasztalnunk a meleg autóból is dermesztő időjárási körülményeket.
Megérkezve Hejcére napsütés fogadott, azonban ahogy kinyitottuk az autó ajtaját rögvest vissza is zártuk, mert erős szél tépett ki mindent a kezünkből. Rövid tépelődés után végül rászántuk magunkat az indulásra. Bár sem Csabi, sem Jenny nem lelkesedett a túráért a metsző szélben. Végül ők pár méter után visszafordultak, míg mi Böbével "legalább a falu széléig" elindultunk.
A sárga jelzés elég gyéren jelzett így rögtön a faluból kiérve el is veszítettük, persze a hibát hamar korrigáltuk és rövidesen rátaláltunk a "sárga útra." Caplatás közben emberi hangokat hallottunk, majd a cserjésből egy átalakított ablaktalan UAZ terepjáró bukkant fel. Két srác üldögélt és beszélgetett kapucniban a fejükön. Elég sietősre vették a tempót, gondolom, nem azért mert élvezték a "cabrió" előnyeit a hóviharban…
Egy elágazásnál sokat tanakodtunk, elővettük a térképet is, hogy melyiket is válasszuk. Három lépés megtétele után aztán kikristályosodott a kép és kiderült, hogy az elágazás gyakorlatilag egyetlen cserjebokrot került meg, majd visszatorkollott az eredeti útba.
Az út erősen emelkedett. Hamarosan elértük a Kecske-kő térségét, ahol elámultunk a kb. 1 km hosszúságú "kőországon".
Nem sokára letértünk a jelzett útról és belevetettük magunkat az "ismeretlenbe." A csúcs közelében pedig irány szerint haladtunk és felküzdöttük magunkat a sziklákon is, majd megpillantottuk a hajdan szebb napokat megélt fa kilátó romjait, ezzel biztosítva magunkat arról, hogy megtaláltuk a csúcsot. Fentről nagyon szép kilátás volt a jutalmunk, azonban ezt nem sokáig élvezhettük, mivel a szél szinte lesöpört minket a hegytetőről, így némi fotó után lefelé vettük az irányt.
Mikor ismét szélvédett helyen voltunk, megerősítettük magunkban a döntésünk helyességét, mert ismét felfedeztünk egy mások által kevésbé ismert, de annál szebb helyet, amit kár lett volna kihagyni! Gyorsan leértünk, Csabi időközben a tél minden gyötrelmét átélte és nagyon örült nekünk, amikor végre viszontláttuk egymást.
Szöveg és kép: Margó
További képek a galériában
