Hétfőn a megyei szövetség buszával indultam az EKE tábor helyszínére Alsójárára. Ez a kicsiny település Kolozsvártól 40 kilométerre a Gyalui havasok keleti peremén fekszik. A Gyalui havasok az Erdélyi szigethegység legmasszívabb tömbje. Lekopott, ellaposodott hegyhátak és mélyen bevágott szurdokszerű völgyek jellemzik. A kiírás alapján sok érdekes és szép túra várt rám.

Szeretem ezeket a vezetett túrákat, mivel Erdélyben a jelzések hiányosak vagy egyáltalán nincsenek, a túravezetők egyéniségét figyelhetem, tapasztalatot, ismeretséget lehet szerezni, mindezt úgy, hogy nekem csak élvezni kell az út adta lehetőségeket. Sátorállítás után rögtön regisztráltunk a táborba, és elindultunk felfedezni a környéket. Találtunk több boltot, templomot, bank automatát, vásárcsarnokot, áfonya átvevőt, elhagyatott bányász laktanyát. A naplementében még a csorda hazavonulását is le tudtam fotózni. Másnap reggel a debreceni csapat együtt indult el az első túrára, amit még helyi vezető nélkül kellett megtennünk, mivel a tábor csak szerdán indult. A túrafüzet leírása alapján a panoráma túrát akartuk bejárni, rálátva ezzel a környező havasok hegyeire. Van itt elég túravezető felkiáltással mindjárt bele is futottunk a patakba.

A többség ezen keresztül indult el, jómagam Editke túratársnőmmel egy kevésbé kalandos, de annál látványosabb utat választottunk a kaszálókon keresztül. Út nem lévén emelkedtünk a hegyoldalon, hogy rálássunk a környékre, így belőttük azt az irányt, ahová el szerettünk volna jutni. Hamar rátaláltunk a kvarchomok bányára, majd kis ereszkedés és újra emelkedő leküzdése után a gerincen ebédeltünk (kikerültük a pásztorkutyákat). Gyönyörködtünk a párás kilátásban, ahol a szigethegység vonulatai sejtelmesen megbújtak. Visszafelé a legegyszerűbb torony iránt utat választottuk, gyorsan beérve ezzel a táborba.14 kilométerrel és 300méter szinttel kezdtük a hetet.

Szerdán részemre a legnehezebb túrára jelentkeztem a Bélavárhoz. A busz Felsőpodságáig vitte a csapatot, majd gyalogosan folytattuk utunkat a faluból kivezető piros keresztjelzésen. Vezetőink szűkszavúak, de kedvesek voltak és a csapat összetartásában igencsak szigorúak. Meredek kaszálókon vágtunk át, megcsodálva a pásztorok nyári szállásait, majd még meredekebben kapaszkodtunk fölfelé az erdőben, majd egy megdöntött sziklafalon már szinte négykézláb küzdöttünk a hegyoldallal. Amikor ezeket legyűrve felértünk a fennsíkra, a rezervátum területére a panorámán körbejáratva tekintetemet, arra gondoltam, de jó, hogy itt vagyok. 1370 méteren pihent meg 50 fős csapatunk. Visszafelé gond akadt a busszal, így módosítani kellett a lefelé vezető utunkat. A piros háromszögön, hirtelen meredek lejtőn ereszkedtünk lefelé, hogy később a Pociovalistei patak medrében köveken lépdelve jussunk el Aranyosronk településig, ahonnan a busz bevitt minket a táborba. 21 kilométer és 850 méter szint íródott ezen a napon a bakancsom talpára.

A csütörtök reggel álmosan, lassan indult be, a buszon való zűrzavaros utazás ellenére is. Kisbányahavas üdülőtelepről indultunk az Öreg havasra. A piros sávjelzésen indultunk egy jól követhető szekérúton. Fenyves és áfonya jellemezte utunkat. Kellemes fel-le szintezéssel érkeztünk meg az Öreghavasra. Itt vezetőink úgy döntöttek, hogy nem a katonai lokátor lesz utunk végpontja, ahol a valójában a csúcs lenne, hanem átvágunk egy lápos területen, és a másik oldalon a Zengő köveknél lesz a cél. A helyiek szerint a köveken átfújó szél zengő hangja után kapta elnevezését. Nagyon érdekelt a hegytetőn kialakuló láp, mivel ilyet még nem láttam. Túratársaim magyarázata szerint itt olyan kemény és zárt a kőzet, hogy nincsenek rajta repedések, így a víz nem tud elszivárogni, hanem a felszínen marad, dús növényzetnek adva otthont ezzel. Valóban puha, vizes volt az egész talaj, így a fűcsomók tetején egyensúlyozva tudtuk megközelíteni a köveket. Visszafelé ugyanezen az úton mentünk, így megcsodálhattuk a jövetben hátunk mögött hagyott tájat is. 23 kilométer 400 méter szint a mai napi teljesítmény.



Péntekre a bokám szabadnapot vett ki,így felültem a Vasvári Pál emléktúrára induló buszra, ahol Péntek László volt az idegenvezető. Kőrösfőn kezdtük utazásunkat a Vasváry emlékszobával, majd a templomba, onnan pedig a kopjafához mentünk, amit meg is koszorúztunk. Tovább buszoztunk Magyargyerőmonostorra, ahol kedvesen fogadott bennünket a fiatal lelkész bemutatva a templomot is. A Bélesi-tónál rövid sétát tettünk, majd a partján újra koszorúzással emlékeztünk a csatára, ahol Vasváry Pál elesett. Itt pálinkával és kenyérrel kedveskedtek nekünk a szervezők. Havasnagyfalun és Gyalun keresztül tértünk vissza a sátorozó helyeinkhez.



Szombaton újra együtt indult el a debreceni csapat túrázni. Most a Géczi várat vettük célba Magyarléta felől. Sikerült meghódítani a várat, bár eső nehezítette a feljutást, és néhány pásztorkutya kitartóan ugatott. 6 kilométerrel és 200 méter szinttel zártuk a hetet. Visszatérve a faluba, az istentisztelet után meghívást kaptunk a falunapra, ahol népviseletbe öltözött lakosok zenés, táncos estet tartottak. Kicsit nézelődtünk, majd visszatértünk a táborba, mert a tábor zárása is ezen az estén volt. Sajnos a tombolán nem nyertem. A tábortűznél egy gyenge hangú énekes próbálkozott a hangulat fokozásával, a színpadon pedig egy helyi zenekar húzta hajnalig a fergeteges zenét.



További képek a galériában