Vasárnap előzetes egyezgetések után már vártak ránk Szlovákiában Várhosszúréten a Jozefina Panzió udvarában. Esett az eső, de milyen szerencse, hogy barlangba fogunk túrázni! - gondoltuk. Megkaptuk barlangász-felszerelésünket, ruha, sisak, lámpa. Aztán az esőben kb. egy kilométert gyalogoltunk a barlang bejáratáig a patak partján. Akiknek nem volt esőkabátja, azok még kölcsön esernyőt is kaptak a vezetőktől, így mi is esernyővel "túráztunk" a barlangig. A Buzgó barlang egy forrásbarlang, amelyet a Buzgó patak alakított ki és 1995-től a Világörökség részét képezi.
Itt ketté osztották a csapatot, mert minél kisebb a csoport annál könnyebb haladni, tudtuk meg. Mi a második turnusba kerültünk, ez azt jelentette, hogy 10 perccel az elsők után indultunk, kellő időt hagyva nekik a kritikusabb részek megtételére. Előtte belegyömöszöltük magunkat a barlangász-ruhákba és már ezen jókat szórakoztunk, hogy kinek hol vágott, szorított a ruha. Aztán szlovák vezetőnk beizzította a sisakokon a lámpákat. Bevonultunk a barlangba, ahol a bejáratnál hagytuk a felesleges holmikat és aztán elindultunk az előbb kibetonozott folyosón, amely később természetes kövezettel szegélyezett üreggé változott. Itt megoldva a nyelvi akadályt papírról felolvastuk a bevezetőt (a másik csoport vezetője Zoltán végig magyarul mesélt a barlangról) majd útnak eredtünk. Kicsit görnyedni kellett, mert a barlang eleje alacsony, így a figyelmetlen emberkék sisakjának kongását lehetett hallani.

Aztán már lépkedtünk is a fapallókon a Buzgó patak felett, közben kapaszkodtunk a sziklafalba. Nagyon hamar elérkeztünk a legizgalmasabb részhez, amikor a víz felett két drótsodrony volt kifeszítve, egyik a lábaknak, a másik meg a kapaszkodóul. Megtudtuk, hogy lassan kell csúsztatni a lábakat a sodronyon és szépen át lehet araszolgatni. Mikor megláttam a vékony drótot meg a vizet, a szívem a torkomban dobogott, aztán láttam, hogy Csabi milyen bátran indul előttem, így összeszedtem minden akaraterőmet (végül is pont emiatt akartam ide jönni!) felálltam a sodronyra és elindultam. Az első csusza után már tudtam, hogy ez nem jelenthet gondot, simán menni fog. Igy is lett, a csoportból mindenki profin abszolválta a feladatot. Aztán néhány szűkület és egy 9 méteres létra leküzdése után leértünk a szinte egyenes Nagy-kanyonba, ahol 10 méter magas függőleges falak szegélyezték utunkat.

A létra tetejéről fantasztikus volt lenézni a hosszú egyenes folyosóra. Itt már néhány cseppkövet is láthattunk. Jött még néhány kisebb létra, néhány láncos sziklás rész, szűkület majd némi kapaszkodó után egyszer csak ott voltak az előttünk indulók, mert megérkeztünk a 45 méter magas Óriások termébe, ahol egy 32 méter magas cseppkő is ott tornyosult felettünk. A mérsékelt égövben nincs párja a világon. Gyönyörű látvány volt!

Némi nézelődés után visszafelé is megtettük az utat, aztán ismét öltözködés várt ránk. Buszba ültünk és elautóztunk Krasznahorka váráig, ahol sajnos egy órás kényszerpihenő várt ránk, mivel a téli nyitva tartás miatt csak bizonyos időpontokban indultak a várbejáró vezetett utak.

A vár 1320-ba épült, aztán az évek során bővült, 1642-től az Andrássy család birtokába került, ami közel négy évszázadig tartott. A vár keletkezésének legendája egy juhászhoz fűződik, aki a Somhegyen legeltette nyáját és egy bokorban feltűnő hörcsög nyomába eredt, botjával a hörcsög járatát kezdte el piszkálni és fénylő kincsre lelt. Elfedte az aranyakat és mélyen hallgatott a titkáról, egészen addig, amíg hírét nem vette annak, hogy a király a környékre jön vadászni. Készített a királynak egy rettentő nagy sajtot, amely belsejébe elrejtette az aranyakat. A lakomázó királynak ajándékozta a nagy sajtot és cserébe azt kérte, hogy bárhol építhessen 7 akolt. A király persze áldását adta. A juhász persze nem akolt, hanem 7 várat épített, Tornát, Szádvárt, Csetneket, Pelsőczöt, Berzétet, Sólyomkőt. A kincslelő helyen a Somhegyen kezdte el a vár építést, de mindig amit napközben épített azt éjszaka láthatatlan kezek a krasznahorkai dombra hordták, így tetszett nem tetszett itt kellett a várat befejezni.

A vár inkább palota semmint vár, 1812-ig laktak is benne. Jelenleg mindenféle időkből származó tárgyak, kerámiák, értékes bútorok, fegyverek kiállítására szolgál. 1817-ben a felső várba villám csapott, de újjá építették. A vár egyik kiemelkedő látványossága Serédy Zsófia, Andássy István báró lőcsei várkapitány feleségének mumifikálódott holtteste üvegkoporsóban. A kriptában évtizedeken keresztül rácsöpögött a meszes víz és a kriptában lévő huzat természetes úton mumifikálta a testét. Bár a mai kutatások szerint lehet, hogy nem Serédy Zsófiáé a test, hanem egy sokkal később élt bárónőé, de ez mit sem von le a hely vonzerejéből, misztikusságából.

Krasznahorka vára egyébként Jókai Mór A lőcsei fehér asszony történetének egyik helyszíne is. Hát még sok-sok érdekes információt lehetne itt elmesélni a várról, de szerintem érdemes megnézni azt, mert kiválóan épen maradt és karbantartott hely. A napot összegezve volt részünk adrenalin növelésben és kultúr-sokkban, jó volt.