Egy szép napsütéses napon buszunkkal Lillafüred után álltunk meg, majd nyergelni kezdtünk paripáinkat. Aztán rögtön meg is kezdtük laza kis emelkedőnket, a főútról a Jávorkút felé lévő elágazásnál tértünk le. A csapat erősebbjeinek csak a hátát láttuk, ügyesen tekerték le a kezdeti kb. 400 m-es szintemelkedést. Az út egyébként szép bükkös erdőben szerpentinezett felfelé, majd kellemes egyenesbe végződött. Az út mellett már több „úri turista” (autóból család, kutya, matrac ki és grillezés a szabadban) készítette az ebédet. Mi pedig bepillantottunk több víznyelőbarlangba is. Az első megállónk Jávorkúton volt, ahol ki-ki igényeinek megfelelően pótolta az eltekert energiát.

Továbbmenve rögtön egy természetvédelmi őrbe botlottunk, aki tájékoztatott minket, hogy épp egy futóverseny zajlik, így járművekkel és sok-sok futóval fogunk találkozni. Felkészültünk lelkileg, de azért arra nem, hogy a Nagymező után 2 csuklós ikarusz busz fog velünk szembe jönni!!! Nagymezőn hóvirágokat nézegettünk és tovább tekeregtünk a hepe-hupákon. Hamarosan átbillentünk a gerincen az Olasz kapu után és megbeszéltük, hogy a Gerenna-várhoz felgyalogolunk. Azonban a nagyon gyorsak annyira élvezték a lefelé száguldást, hogy azt hittem már csak Szilvásváradon látom őket viszont. De kiderült, hogy egy szép kilátás őket is megállásra inspirálta, így kb. 500 m különbség volt a két csapat között, így némi füstjel küldözgetése után újra egymásra találtunk és meghódítottuk a várat is. (Itt ajánlom Gabi és Szilvi figyelmébe a kilátásról készült képeket :-).

Pihenés után aztán újra nyeregbe pattantunk és a bringázás legélvezetesebb részeként leszáguldottunk Szilvásváradra, közben vigyorogva néztük a felfelé versenyző futók meggyötört arcát. A Szalajka- völgyben feltekertünk a Fátyol-vízeséshez és mivel útvonalat kellet módosítanunk, itt letértünk az eddigi aszfaltútról és átváltottunk igazi erdei útra. Most jött a kaland! Némi útkeresés, aztán bringatolás után végre elértük a Katonasírokat, ahonnan aztán megkezdtük a végső ereszkedést Bélapátfalva felé. Először egy bringázás szempontjából igen vad vízmosásos lejtőn küzdöttük le magunkat, majd elértük az aszfalt utat és hamarosan a Bélkő napsütötte ormaiban gyönyörködtünk a tóparton üldögélve. Szép látványos útvonal a kemény emelkedő után, pedig „kemény” ereszkedés várt ránk. A csapat minden tagja hősként teljesítette a túrát, néhányan most fedezték fel először a váltójuk különböző fokozatait. Jómagam is hitetlenkedve néztem, hogy pillanatok alatt elértünk egy-egy távolinak tűnő helyet, a bringázás más perspektívát nyújt mint a gyaloglás az tény. Klassz volt, várom (és tervezem) a következőt!!