Régóta készültem erre a túrára és amikor végre kitűztük a dátumot már alig vártam, hogy útra keljünk. Egy jó kis csapatot sikerült összeverbuválni és a jó hangulatú, de korai indulás után érkeztünk meg a Vertop hágó sípályáihoz.

Bemelegítésnek rögtön ki is tűztem a sípálya meghódítását, ami szerintem a túra legnehezebb része volt, de mindenki sikeresen teljesítette a kb. 200 m szintet. A felvonós háztól már megvolt a jelzés is és egyenesen déli irányt tartva előbb fenyves erdőben, majd törpe-fenyvesek között haladtunk egyre magasabbra.

Sofőrünk is csatlakozott hozzánk az első csúcs meghódításig, majd visszafordult, hogy elénk tudjon jönni a célba.

A Piatra Graitoare csúcstól már végig láthatóvá válik a Nagy-Bihar és előtte ott magasodik a Kis Bihar is. Az egész út egy szépséges gerinctúra, ahonnan folyamatosan gyönyörködhettünk a környező hegyek sziluettjében.

Néha hófoltokat fedeztek fel a túratársak, amely mindenkinek nagy örömére szolgált, mivel mi még télen se láttunk itthon ennyi havat, nemhogy szeptemberben! Ahogy magasabbra emelkedtünk hihetetlen látványban részesített minket a táj, az alattunk elterülő törpefenyves felvehette volna a versenyt bármely mesterien kialakított díszkerttel, olyan volt, mint a tujákból épített labirtintusok. A kertész azonban ezúttal a természet volt.

Visszatekintve jól kivehető volt az eddig megtett utunk is, ezért én hol előre, hol hátra forgolódtam és bámészkodtam. Egyre közelebbinek tűnt a Nagy-Bihar miközben nézelődtünk és áfonyáztunk és aztán egyszer csak az utolsó emelkedő alatt álltunk.

Ahogy lépésről lépésre haladtunk furcsa hangokra lettem figyelmes. Úgy tűnt, hogy építkeznek odafent, mert folyton törmelék öntés hangja hallatszott. Aztán, amikor már a csúcson lévő adótorony alá értem kitisztult a kép és kiderült, hogy senki sem építkezik, csupán a toronyból olvad lefelé a jég és ahogyan zuhan le hozzáütődik a fémhez, attól volt törmelék hangja. A torony alatt hó és jég bizonyította, hogy nagyon hideg is tud ott fenn lenni, de nekünk szerencsénk volt, mert szép napsütés várt ránk.

Csoportunk láblógatva kiült a hegy oldalába és pótoltuk az elveszített energiát ezáltal könnyítettünk a csomagjainkon is. Aztán ahogy megpihentek felhevült izmaink egyre inkább feltűnt, hogy még sincs olyan nagy meleg 1849 m-es magasságban, úgyhogy gyors csúcsfotó után gyors ereszkedésbe kezdtünk a kéken.

Meredek hegyoldalban ereszkedtünk, aztán eltűnt a jelzés, beértünk egy fenyőerdőbe, ahol tovább ereszkedtünk, majd újra belebotlottunk a jelzésbe. Az út végén már az autóval is jól járható makadám úton lépkedtünk tovább. Hírnököt küldtünk előre a buszhoz, hogy segítségül hívja a térdfájdalmakkal küzdőknek.

A busz extra mutatványba kezdett felment a lemaradtakért, majd visszafordulva szépen felszedte az addigra már majdnem az út végére érő többi túrázót is.

Kellemes út volt jó társasággal, gyönyörű idővel és káprázatos panorámával. Ezt az utat mindenkinek ajánlom, és szerintem nagyon is megéri a sok szintemelkedés és ereszkedés, a látvány minden fáradozásért kárpótlást nyújt.

(Margó)

Akik csatlakoztak hozzánk így látták a túrát:

Ervin:
Örömmel vettük, hogy csatlakozhattunk ehhez a jó kedélyű, vidám és mindenkit rendkívül barátságosan fogadó, segítőkész csapathoz. Már régen szerettünk volna eljutni Erdélybe, ami -habár viszonylag közel van - eleddig kivitelezhetetlen volt számunkra: nem volt helyismeretünk, és nem volt, aki megszervezze. Itt pedig olcsón, kényelmes buszban utazva hamar megérkeztünk túránk célpontjához, hogy meghódítsuk a Nagy-Bihar hegyet. Bevalljuk, nem volt könnyű - se a terepviszonyok, se a túra terjedelme -, de feltétlenül megérte, mert csodálatos tájakon jártunk, szedret, áfonyát, málnát ettünk, kristálytiszta levegőt szívtunk, forrásvizet ittunk és rengeteg élménnyel gazdagodtunk. Reméljük, legközelebb is útitársul szegődhetünk e kis társasághoz.

Gabriella:
Hazaértünk. Csodálatos volt, a hegygerincen végigmenni, mindent belátni. Nem lehet leírni, a fényeket, az érzést, mint ahogyan be sem lehetetett telni velük. Elérni egy célt, amely oly távolinak tűnő, mintha álmodnád az egészet, küzdesz magaddal, csak bírd még tovább. Rábízod magad a természetre, hallod a patak zúgását, bokrok zörgését, madarak csiripelését...., és végül fent leülni megpihenni. Átkeltünk patakmedreken, gyönyörű kövek (érc, pala) borították a gerincet, a nap fényében vakítóan csillogtak, álomszép a határ messze-messze. És a fenyők, mintha tűleveleiket egyfelé fésülték volna, szemben a Horgasi Havasok, borokák tövében hó csillogott. Látni pásztorszállást, mennyire kicsi fent és védtelen az ember? Áfonyát, szedret, málnát szedni. Látod mennyi értéket rejt a Nagy- Bihar?

Békésiné Éva
2008. szept. 28-án reggel 5 után (egy kicsit megkésve) indultunk a kisbuszunkkal Erdélybe, a Nagy Bihar megmászására!

Én kezdő túrázó vagyok, hiszen előtte kétszer voltam mindössze egy-egy kis csapattal a Zemplénben és Eger környékén.

Fél 10 lett mire elkezdtük a mászást. Ez majdnem szó szerint értendő, mivel egy sífelvonó melletti meredek szakaszt tettünk meg kb. 200 m szintkülönbséggel. Ez bemelegítésnek nem volt semmi! A csoportos fényképezkedés után tovább indultunk. Fenyvesek között mentünk kis szűk úton. A 16 fős kis társaságunk a pihenőket összekapcsolta egy kis áfonya evéssel, és itt bevártuk a többieket. Amint egyre magasabbra értünk a fák egyre alacsonyabb növésüek lettek. Végül teljesen eltüntek és bármerre néztünk csak a csodálatos táj látványa tárult elénk!

Menet közben bárkivel tudtunk beszélgetni, ismerkedni. Én két embert ismertem előtte. (Ildikót és Józsit) Az út vége a Kilátó előtt még meredekebb volt, mint a sífelvonó, de szerencsére rövidebb! A hegy tetején egy kis hó fogadott bennünket és rendkivül hideg szél. Próbáltuk szélvédettebb helyen elfogyasztani az ebédünket. Én nem voltam túlöltözve, így itt fent majdnem "megfagytam"! Egy kesztyűt kaptam kölcsön. Ez is sokat segített. A csúcskeresztnél (1849 m.) szintén készült csoportos kép. Fél 2 körül indultunk lefelé egy másik, rövidebb úton. Itt is voltak szép szakaszok, de nagy része meg sem közelítette az előzőeket. Most egy-két embernek a térde fájdult meg. Kinek jobban kinek még jobban! Így lassabban haladtunk, mint szerettük volna. Végül a buszunkat kellett hamarabb a segítségünkre hívni. Szerencse, hogy volt köztünk egy futó is, aki elé szaladt a busznak. Fél 6 lett mire mindenki elfoglalta a helyét és irány Debrecen!

Nagyon jól éreztem magam. Egy ilyen nap olyan, mint egy "agymosás" és bármikor eszembe jut csak a szépre és jóra gondolok. Az egyik túrázó társunk gondolatával zárom ezt a kis beszámolót, ami nekem nagyon megtetszett! "Sokat gondoltam már arra, hogy nem kellene ennyit túráznom, de mikor itt vagyok, mindig rájövök, hogy lehetnék ennél jobb helyen!?" Milyen igaza van!!

Nézd meg ezt a beszámolót is, érdemes! Katt ide!