Egy erdélyi újságban láttam képeket a Réz és Meszes hegységek találkozásának északi oldalán feltörő karsztforrás vidékéről. Elhatároztam, nekem is látnom kell ezt a helyet. Április 14-én kis csapatunk, Margó, Ildi, Edina, Pisti, és Én elindultunk felfedezni a Berettyó forrás vidékét. Természetesen nem a könnyebb autó utat választottuk, hanem a látványosabb, érdekesebb Karszt-plató felőli gyalogutat.

Kalandra készültünk, mert konkrét adatokat nem sikerült kiszedni Kolozsvári vezetőnktől. Szűkszavúan annyit mondott 2o km a túra, lehet több, de lehet kevesebb is, majd meglátjuk, érjünk oda időben a találkozási pontra.

Királyhágó falu emlékművétől indult a csapat a Fagadau patak völgyében. Jelzett út, sőt út sem volt amint kiértünk a faluból. Haladtunk fölfelé a patak meder mentén. Az elején még semmi szokatlant nem észleltünk, de néhány km után elvadult a táj. Patakon átgázolva, sárban tocsogva, térdig érő avarban, meredek oldalon, szederbokrokon átgázolva haladtunk. Változatosságra nem lehetett panaszunk. Megpihentünk egy platón, ahol korpafüvet gyűjtöttünk derék és hátfájásra.

Utunkat folytattuk néhány pásztorszállás érintésével, közben hátra nézve elénk tárult a Vlegyasza és a környező hegyek havas csúcsai. Nem győztünk fotózni annyi látnivalóval bővelkedett a táj. Átmentünk egy emelkedőn, majd balra bevágtunk az erdőbe. Mondták, bentebb a fenyves aljában tőzikét láthatunk. Sajnos ez a bájos tavaszi virág már nem pompázott teljes szépségében, azért még találtunk néhány példányt, aminek a képét elvihettük magunkkal emlékbe.

Vissza a szekérútra, mentünk tovább torony iránt, tájékozódási pontot csak néha leltünk egy-egy pásztorszállás, kidőlt kerítés, hegyi falucska (kecskével, birkával, malacokkal) képében. Újabb plató, innen belátni a Meszes hegység vonulatát. Út hiányában követjük a vezetőnket kerítésen, sűrű növényzeten, sziklás részen, kutyákon keresztül. Vezetőnk tapasztalata szerint az idevezető úton, nyáron viperákkal találkozhatunk. Elértük a forrást, ami kb. 80 l/s vízhozamú. Gyönyörű a hely. A víz a rövid mésztufa lerakódású szakasz után lépcsőzetesen több ágra szakad és egy 15 m-es csodálatos mohás környezetű vízesést, alkot. Itt pihentünk meg ebédelni. A tájban való álmélkodás közben az sem tűnt fel, hogy a fele társaságot elhagytuk, köztük a mi Pistinket is. Ezen meg sem lepődtünk már, mert a vezetőnk induláskor a buszban felejtette a zsákját, a busz meg közben elment a végpontra, és elhagyott egy szemüveget is. A néhány ember elvesztése csak poénkodásra adott okot, nem izgultunk .Azért a túravezető a megmentésükre indult, közben Pistivel telefonon értekeztünk, hogy várjuk őket, majd valaki megkerült közülük, aztán Pali (a túravezető) nem volt meg, de a végén mégis csak összeállt a csapat újra. Ez több mint 2 óra kényszerpihenőt jelentett, bár mi szép helyen voltunk és még vízirigót is láttunk.

Miután újra indulásra készen álltunk a következő hegyet megkerülve, megint csak érzés után mentünk a fenyvesen, jellegzetes víznyelők érintésével, platókon át. Néhol keresgéltük az utat, mert mint kiderült, Pali szeret mindig új utakat felfedezni. Mi is felfedeztük ennek szépségét. Hirtelen meredek lejtőn találtuk magunkat. Ez volt a Scredos patakocska nehezen járható, vadregényes és érintetlen völgye.

Az utolsó szakasz a Negrea patak jól járható völgyében haladt. Hamar kijutottunk Körösfeketetó helységbe, ahol túránk végpontja volt. Beérve a faluba nyugtáztuk, nem vesztünk el, élveztük a túrát. Túratársainktól hamar elköszöntünk, és hazaindultunk.

Ezt a túrát ajánlom azoknak, akik kedvelik a nem kijárt utakat, szokatlan helyzeteket, kalandos felfedezéseket.