2009 januárjában, amikor azok a nagyon hideg idők voltak és már mindenkinek elege volt a fagyoskodásból egyre többet beszélgettünk páran arról, hogy el kéne menni egyet kirándulni. Nem túrázni, hegyet mászni, pedig az is jó, hanem kimoccanni, turistáskodni, városnézni, szájat-tátani.

A kezdeti tervekben úgy képzeltük el, hogy kb. 18-an nekiindulunk egy bérelt busszal Sopron és Bécs felfedezésének március végén. Aztán a lelkesedés és a pénz apadni kezdett, maradtunk 9-en, úgy, hogy még sofőrt sem kellett fogadnunk, mert Kovács Csabi kollégánk magára vállalta a sofőr-szervező-menedzser terheket. Foglalt nagyin príma vendégszobákat Sopronban a postán, bérelt buszt a Ford Szalonból, egyeztette az útitervet, beprogramozta a GPS-t. Szóval minden terhet magára vállalt egyetlen férfi utasként. Mi nők nyolcan persze mindenben segítettük.

Így aztán március 21-én reggel 5 órakor kezdetét vette a mi kis hétvégénk. M3-as-Budapest-M1-es-határ-Bécs. 910 kor már integettünk Magyarországnak, majd délután jövünk. Ausztria gyönyörű, minden más, mint itthon. Bécs is nagyon szép, de ugyanúgy kell parkolót keresni, mint Magyarországon. Mire találtunk helyet már 10 óra is elmúlt. Első úti célként a Schönbrunni kastélyt neveztük ki, ami Bécs legnevezetesebb része. Hatalmas kastély, gyönyörű termekkel, fantasztikus parkkal-kerttel. Tátott szájjal néztük végig a 40 szobát a 400-ból. Bár az idő nem volt túlságosan meleg, a kedvünket nem tudta elvenni egy kis sétától a Mariahilfer Strassen. A kastély nyugodt hangulata után a vásárlói forgatag, az emberek sokfélesége teljesen megfogott bennünket. Közülünk volt, aki napszemüveget, táskát, csokit, sört vásárolt. Fájó szívvel vettünk búcsút Bécstől 5 óra körül.

Kicsit fáradtan, éhesen mentünk Sopronba, a Plázába vacsorázni. Öten beültünk enni egy hangulatos étterembe, a többiek elindultak felfedezni a Pláza rejtett üzleteit. Fél 10 körül értünk a Soproni-kisposta vendégszobáiba. Kipakolás, ágyneműhúzás, zuhanyzás után a csapat fele elaludt. A másik fele nem tudom, hogy csinálták, hogy bírták, még éjfélig elemezgették a mögöttünk lévő hosszú napot. Mindenki jól aludt, csendesen telt az éjszaka.

Másnap reggel gyors kaja, pakolás után újra nekivágtunk Ausztriának, végül Eisentadtban kötöttünk ki, ahol még vásárolgatni is akartunk, mert még maradt egy kis pénzünk, és meg akartuk nézni az Esterházy kastélyt is. Szomorúan vettük észre, hogy vasárnap Ausztriában nincsenek nyitva az üzletek, sehol egy bolt, csak éttermek, kávézók, cukrászdák. De nem adtuk fel, találtunk egy olyasmi helyet, mint nálunk a zsibi, csak ez fedett, kultúrált hely volt. Itt aztán ami még kellett mindent meg tudtunk venni. Eisestadtban is fogadott bennünket egy rossz hír, a kastély felújítás miatt csak nagyon ritkán van nyitva. Nem keseredtünk el, mert az időjárás barátságosra fordult, sütött a nap és a kastély parkja kárpótolt bennünket. Nagyot sétáltunk a kert közepén lévő tó körül, majd a kisváros óvárosi részeit néztük meg.

Dél körül elindultunk Magyarország felé Sopron történelmi részét tűztük ki célként. Régi, patinás épületek, tűztorony, kicsi meghitt templom, mindenütt macskakő. Mintha nem is 2009-ben járnánk. Édes kis étteremben ebédeltünk, zengett tőlünk a helyiség. 3 óra után fájó szívvel vettünk búcsút Nyugat- Magyarország e nagyon szép részétől. Indulás haza, nem volt jó hallani, maradtunk volna még. Budapestig nem is volt semmi baj, majd hidegzuhanyként ért minket a hír, dugó-útlezárás-kerülő. Másfél órába tellett a kedvenc sofőrünknek, mire ki-verekedtük magunkat Pestről.

Fél 10 körül volt mire Debrecenbe értünk. Elfáradtunk, hosszú volt az út, drágaság volt min-denütt, de megérte. Életre szóló emlékezetes kirándulás volt ez mindegyikünknek, tele nevetéssel, kacagással. Feltöltődtünk egy kicsit a mindennapok után. Elhatároztuk, és remélem így lesz, legközelebb Prágába megyünk, egy kicsit turistáskodni.