Tavaly hallottam erről a túráról először és gondoltam, hogy ezt egyszer nekem is meg kell csinálnom. Ez az alkalom idén jött el. Ám akinek csak megemlítettem, hogy mire készülök, az azt mondta, hogy "nem vagy normális", "kíváncsi vagyok, hogy fogod tudni ezt megcsinálni", "ehhez edzeni kell" stb.

Szóval ennyi "lelki támogatás" után azért én csak úgy döntöttem, hogy bizony belevágok a Balaton egy nap alatti megkerülésébe, ami cirka 206 km bringázást jelent. Persze ismerőseim köréből nem akadt társam, így aztán egyedül kezdtem bele a projekt megvalósításába. Eddig a legtöbb, amit tekertem az 75 km volt. Gondoltam, ha abba nem haltam bele, akkor ezt is csak kibírom valahogy. Aztán még ott volt a bringa kérdése is, amit rövid távon meg is oldottam, kölcsönkértem a Csabi új keróját. Mivel előtte ezt még nem használtam, így meg kellett szoknom, ezért elkezdtem ezzel járni munkába. Hát érezhető volt a különbség az én 15 éves mountain-bike-om és e között. Kb. olyan, mint amikor egy régi autóból az ember egy új autóba ül be.

Edzésképp hazai pályán munka után bringáztam 30-40 km-ket. De ezt tudtam, hogy nem elég, úgy gondoltam, ha egyszer legalább előtte még 100 km-t vagy felette tekerhetnék, akkor már biztosan tudni fogom, hogy érdemes-e belevágnom egyáltalán. Igy hát 4 nappal a nagy nap előtt autóba raktam a bringát és elautókáztam Tiszafüredig és úgy döntöttem, hogy kétszer egymás után körbetekerem a Tisza-tavat. Mivel ez előtt is tekertem már körbe többször is, így ismertem a terepet, de még így is bámultam a madarakat, az üde zöld füvet, fákat és élveztem, hogy nem túl sok autós-horgásszal találkoztam a töltésen. Tiszafüredről a 33-son kerekeztem át Poroszlóra, hogy gyorsan letudjam a legforgalmasabb részt. Ez hamar meg is volt és utána jött az élvezet egészen Abádszalókig, de ennek meg is lett a böjtje, mert ezen az oldalon olyan szembeszelet kaptam, hogy 10-13 km/h-nál többel nem bírtam tekerni, úgyhogy az utolsó 25 km iszonyú volt. Az első kör eléggé leamortizált a szembeszél miatt, de kis pihi, evés, ivás után újra nekivágtam és a felső részt megint sikerült időn felül teljesítenem, és már lelkileg felkészültem újra a megerőltető menetre, ami be is következett. Végül is a 2 kört meg egy kicsit közel 8 óra alatt teljesítettem, ez olyan 136 km volt. És igazából ez nem okozott problémát, még ülni is tudtam utána.

Ezek után már kezdtem magam is elhinni, hogy meg tudom csinálni a Balatonkört. Csütörtök tájékán kaptam egy e-mailt a szervezőktől, amiben ecsetelgették, hogy ez mégis csak egy nehéz és megerőltető dolog és, hogy akár ki is lehet szállni menet közben. Elolvasás után megint kicsit inamba szállt a bátorság, de azért nem futamodtam meg.

Pénteken Csabival munka után indultunk neki Siófoknak, este 3/4 10-re értünk oda és persze a meghirdetett kerékpárvizsgálat helyét nem sikerült megtalálnunk, így elfoglaltuk nagyon szép szállásunkat. Éjjel még Jennyt is le kellett vinni sétálni, ezért én 2 óránál többet nem igen aludtam. Reggel újra megkerestük a parkolót, ahol rajtunk kívül csak 2 ember volt még, ezért aztán gyors telefon a szervezőknek és kiderült, hogy a parkoló rossz oldalában vagyunk, gyorsan autóba és néhány perc után már valóban a jó helyen álltunk, ezt bizonyította a sok-sok ember a parkolóban. A szervezők igazán a helyzet magaslatán álltak, mert a hosszú kígyózó sor ellenére pár perc alatt a kezemben volt a póló és egyéb szórólapokat tartalmazó zacsi. Lázas készülődés, sürgés-forgás mindenütt. Bámultam ki miben jött, milyen bringája van és találgattam, vajon mindenki végig is jön?

A start 6 óra 18-kor volt, némi csúszással indultunk, de ez igazán érthető volt a közel 1000 fős induló létszám miatt. Csabitól elbúcsúztam és megbeszéltük, hogy, ha valami gond van, akkor értem jön. Hihetetlen érzés volt ebben a tömegben tekerni. Épp ettől tartottam, de azt kell mondanom, hogy a nagy létszám ellenére semmilyen konfliktusnak nem voltam elszenvedője, de még csak tanúja sem. Itt mindenki egyénileg tekert, de egymásra figyelve, klassz érzés volt. Rögtön az elején megtanultam a "FÉK!" parancsszó és a felemelt kéz értelmét. Na meg a "Gödör", "akadály" vagy a "Bal!" szavak jelentését. Aztán már én is használtam ezeket. Az északi part gyönyörű volt, a hegyekkel, emelkedőkkel és a gurulós lejtőkkel. Minden üdezöld volt, az orgonák virágoztak, igazán felemelő látvány volt. Amit persze igyekeztem is a nyeregből megörökíteni fotógépemmel, és láttam, hogy nem csak én hódoltam e szenvedélyemnek. Bár a menet közbeni fotózás kicsit japán turistásra sikeredett, csak kattintgattam és bíztam benne, hogy legalább néhány kép használható lesz.

Keszthelyig minden teljesen jól is ment, aztán már eltűntek az emelkedők és jött tovább a magányos tekerés. Fonyód előtt éreztem, hogy lelkileg a mélyponton vagyok. Jól esett volna néhány bátorító szó akkor. Igazából meg kellett állapítanom, hogy a bringás népség - nyilván az eszköz használata miatt - nem annyira közvetlen, mint a gyalogtúrások. Egész úton alig-alig váltottam szót néhány emberrel, így amikor egy szervező srác megelőzött és megkérdezte, hogy minden rendben van-e, már igazán hálás voltam.

Több pihenő hely volt, nagyjából 30 km-ként. Volt ahol víz, pizza, banán, csoki, pogácsa várta a megfáradt bringást. Az utolsó előtti pihenőhelyen (Fonyód) a kolbász életet mentett, legalábbis az enyémet, mert ott már nagyon éhes voltam és a finom füstölt kolbász illata, íze visszaadta az elhasznált energia egy részét. A szervezők igazán kitettek magukért, mert minden vasúti átjárónál, illetve kereszteződésnél figyeltek, ahol kellett megállították a forgalmat és biztosították a szabad átjárást. Volt ahol egyesével lehetett csak átmenni a vasúti átjáróknál, így az kicsit lelassította a haladást, de legalább lehetett gyönyörködni a tájban. Műszaki mentést is igénybe vehettek az arra szorulók, mert egy szervízkocsi kísérte a menetet és segítséget nyújtottak a láncszakadást szenvedőknek vagy egyéb műszaki problémákkal küzdőknek. Az utolsó megállóhelyen Balatonszemesen már csak 16 km volt hátra, itt már nem is igazán volt evés-ivás, csak felszereltük lámpáinkat és a hatalmas bringás tömeg megkezdte utolsó kilométereit a cél felé. Út közben a helyi lakosok kiálltak a kapukba és tapsolva fogadtak minket, ez Siófokon hatványozottan igaz volt, ez a lelkesedés és elismerő mosolyok engem nagyon megérintettek. Teljesen besötétedett már, kicsit keveset láttam és nagyon megörültem, amikor végre ismerős utcákat láttam és főleg akkor, amikor a Hajóállomásra vezető úton tekertem. Aztán beértem a célba!!!

Megcsináltam 206 km-t 14 óra 52 perc alatt!!!

Összegzésül mit is mondhatnék, nagy élmény volt, remek volt a szervezés. Jövőre biztosan ott leszek megint, de remélem már nem egyedül!

A Balatonkör hivatalos oldala itt van.
http://balatonkor.freeweb.hu/index.html