Reggeli után korán elindultunk Calais-ba, ahonnan komppal keltünk át a La Manche csatornán. Az út olyan másfél órás, azonban a kompon (ami tulajdonképpen egy óriási hajó) minden igényt igyekeztek kielégíteni. Voltak éttermek, üzletek, kávézók, a kamionsofőröknek még zuhanyzási lehetőséget is biztosítottak. A hajó több szintes volt az alsó szinteken helyezték el az autókat és a felsőbb szinteken tölthették el az időt az utasok. Ami számomra nagyon érdekes volt, hogy a sirályok szinte karnyújtásnyira szállak le a tat korlátjára megspórolva maguknak a repülés fáradalmait. Az út végén feltűntek Dover fehér sziklái, amelyek valóban vakítóan fehérek és meredekek voltak.

<

Utunk innen a Londontól 75 km-re lévő Canterburry-be vezetett. Az igen hangulatos kisvároska elsősorban a katedrálisáról híres. A város a VII. században az egyház központja lett és a canterburry érsek a mai napig az anglikán egyház vezetője. A katedrálisban magyar nyelvű prospektust is találtunk az épület rajzáról, illetve fontosabb történelmi eseményekről. A városka főterén mindenféle boltot találhatunk, ahol a turistáknak kínálnak szuvenírokat. A tapasztalat az volt, hogy érdemesebb az utcai árusoknál is szétnézni, mert sokkal olcsóbban lehet hozzájutni a kinézett ajándékhoz, mint a "hivatalos" ajándékboltokban.

Ezután Greenwichbe vettük az irányt, ahol a nulladik hosszúsági fokon kipróbálhattuk, hogy milyen a Föld keleti és nyugati féltekén is állni egyszerre. A belépés ide egyébként ingyenes volt.

London leglátogatottabb nevezetessége a Madam Tussaud panomtikuma, így ezt mi sem hagyhattuk ki. A belépőjegy nem olcsó mulatság csoportosan is 22,5 font volt egy embernek a belépő. Az épület előtt mindig kígyózik a sor, így a látogatási időbe a várakozást is bele kell kalkulálni. Ahogy felmész a lépcsőn rögtön szembetalálod magad a hírességekkel és sűrű vakucsattogás fogad téged is. Szerintem vannak nagyon eltalált figurák és előbb-utóbb mindenkit elkap az "akarok egy fotót ezzel vagy azzal" érzés. A látogatók rendesen "összegyomrozták" a viaszfigurákat, ölelgették, fogdosták őket. Persze az élethű viaszmásokon kívül egyéb attrakcióval is szórakoztatják a nagyérdeműt, így részt vehetünk egy horror sétán, ahol azért biztonságot nyújtott az előzetes információ, hogy nem érhetnek hozzánk az alakok és mi sem érhetünk hozzájuk. Ez eléggé ijesztő és félelmetes volt!
Aztán pedig taxizhattunk is egyet, London történelmébe betekintve, közben minden egyes kocsiról automatikusan fotót készítettek és a végén, ha tetszett a kép meg is vehetted, sőt akár egéralátétet vagy egyéb más tárgyat díszíthettél vele. Nagyon egyedi és jópofa dolgok születhettek, persze ez sem olcsó (a kép 7 font volt).

Vetettünk egy futó pillantást a Hyde parkra, ahol a filmekből jól ismert módon sok-sok ember futott, bringázott vagy csak heverészett a parkban. A speaker corner-nél épp senki sem szónokolt (állítólag délelőtti órákban teszik ezt még meg).

Másnap a Buckingham Palotához mentünk és kíváncsian vártuk a híres neves őrségváltást. A palota egyébként a királyi család hivatalos rezidenciája. Ha a királynő ott tartózkodik, akkor azt felhúzott lobogó jelzi.

Nekünk épp szerencsénk volt látni, ahogyan hazaérkezett egyedi színezetű "csodamasináján". No az őrségváltás minden nap 11 körül kezdődik, azzal, hogy turisták lepik el a palota előtti teret, majd jönnek a lovas-rendőrök és a bobik, akik határozottan de nagyon udvarias "please"-el kérik meg a mindenhová felkapaszkodó bámészkodó népet, hogy lépjenek már le szegény szobor törzséről.

Aztán lovas gárdisták hagyják el a palotát és aztán sokáig csak a kerítésen belül történik valami, amit ha nem jó helyre állsz, akkor nem is látsz. Tehát érdemes a palota előtt, a kerítéshez állni már időben, ugyanis maga az őrségváltás is a kerítésen belülre költözött, állítólag épp a turisták miatt, akik macerálták szegény katonákat.

A sok várakozás után egyszer csak érkezik egy maláj katonazenekar, akik bemasíroznak az udvarra, majd jönnek a lovasok vissza, néhány parancs és egy-kettőre kész is az őrségváltás.

A St. James's Parkban sétáltunk és közben bátor mókuskákat etettünk, majd hamarosan a Westminster apátsághoz értünk, amely az angol építészet egyik remekműve. Az épület hagyományosan az angol királyok koronázási és temetkezési helye. Hódító Vilmos óta Anglia és az Egyesült Királyság valamennyi királyát (már akit megkoronáztak) itt koronáztak meg. A szertartásokat a hagyomány szerint a canterbury érsek szelebrálja. (Diana hercegnőt is itt ravatalozták fel.) A templomban persze nem csak a királyok sírjait, emlékhelyeit találjuk meg, hanem főnemeseket, katonákat, művészeket, tudósokat (pl. Newton) is. Van külön sarka a költőknek, (Poetry's Corner) Shakespeare, Milton emlékművével, de itt találhatjuk többek között például Chaucer (A canterbury mesék szerzőjének) sírját is.

Rengeteg nagyon híres nevet láthatunk a falakon vagy akár a lábunk alatt is érdemes jól körülnézni és olvasgatni a feliratotokat is. A költők sarkánál a földön van egy márványtábla elhelyezve, amely szerint, akinek emléket állít az 156 évet élt. Azt sajnos már nem tudjuk kideríteni, hogy tényleg ilyen sokat élt az a személy vagy csak valami adminisztrációs, netán matematikai probléma miatt lett ilyen idős ez az ember.

Még egy számomra nagyon érdekes történet. A főoltár mögött van Hitvalló Edward kápolnája, közepén az elhunyt király koporsójával. Mögötte áll az a trónszék, amelyen megkoronázták a királyokat. Az ülőke alatt volt a Sors köve vagy a Sconei-kő, amely az angol és a skót királyság egységét szimbolizálta. Idegenvezetőnk szerint persze azt is, hogy az angolok "lenézték" a skótokat, ezért volt a trón alatt a kő. Skót nacionalisták el is lopták ezt 1950 karácsonyán, és csak hosszas nyomozás után tudták visszaszerezni. 1996-ban aztán hivatalosan is visszaszolgáltatták Skóciának, és napjainkban az edingburghi várban látható.

Azt gondolom, hogy mindenkinek, aki erre vetődik érdemes megnéznie az apátságot és ne arra számítson, mint a többi templomnál, ez egy nagyon látványos, szinte "lüktető történelemkönyv"! Engem teljesen elvarázsolt és még most is, ahogy írom-e sorokat szinte látom magam előtt az egész teret!

A belépő felnőtteknek 12 font, csoportosan 9 font.

Mivel az apátság a Parlamenttel szembeni épület, ezért arra is vetettünk egy pillantást, a Big Ben-nel együtt, amelynek az órája pontosan járt, mert le is ellenőriztük. A parlament tornyán lengedezett az angol zászló, ami azt jelentette, hogy üléseztek a honatyák.

Délután a Tower rejtelmeibe vetettük be magunkat. A Tower a középkorban hírhedt hely volt, börtönként működött és számtalan nemest és különösen a nőket a Toweren belül végeztek ki (pl. VIII. Henrik feleségei). Ma a vesztőhelyen üvegből készült alkotás állít emléket az elhunytaknak. Persze nem csak börtön, hanem fegyverraktár, erődítmény, királyi palota, levéltár és csillagvizsgálóként is funkcionált az épület.

A Tower egyébként a Temze partján áll és róla nevezték el a Tower Brigde-et 1894-ben, amely egyébként minden tekintetben független az épülettől. A hídról azt kell tudni, hogy a felavatásának napján romlott el először és utoljára, azóta remekül működik és persze London egyik jellegzetes jelképévé vált.

No vissza a Towerhez, itt találkozhatunk a híres tower-i hollókkal, amelyek évszázadok óta az erődítményben laknak. A legenda szerint, ha a hollók elhagyják a helyet, akkor elpusztul a Tower, sőt akár az egész birodalom. A legendának köszönhetően ma is nagy becsben tartják a hollókat (akik egyébként szívesen közreműködtek a kivégzések "maradványainak" megsemmisítésében). A királyi család már nem lakik a helyen, ennek ellenére hivatalosan királyi rezidencia maradt, így állandó őrsége van, ugyanaz az egység, akik a királyi testőrséget alkotják a Buckingham Palotánál is.

Tower ma inkább turista látványosság és itt őrzik a koronázási ékszereket és egy gazdag fegyvergyűjteményt is megcsodálhatunk. A Jewel House-at (koronaékszerek házát) fegyveres őrök örzik és a kincsek megtekintése is "futószalagon" történik. Magyarul rá kell állni egy mozgó szalagra, amelyik pár perc alatt elhalad a tárolók előtt engedve egy-egy pillantást az ékszerekre. Fotózni persze nem szabad.

Annál inkább fotózható témát találhatunk a hagyományos ruhákban pompázó őrök személyében (Yeomen Warder), akik bárkivel lefotóztatják magukat kérésre.

Az utolsó angliai napunkon elhagytuk Londont és Windsor felé vettük az irányt. A windsori kastély jelenleg is a királyi család rezidenciája, úgyhogy csak egy része látogatható, mellesleg a világ legnagyobb lakott kastélya is. A belépők megvétele után olyan biztonsági ellenőrzésen esünk át, mint a reptéren, csak itt talán még szigorúbb. Szúró- és vágóeszközt szigorúan elkoboznak, ételt, italt sem szabad magunkkal vinni. Az egyik útitársunkat bicskája miatt nem is engedték be, egészen addig, amíg ki nem ment és el nem dugta egy bokorban a fegyvernek minősülő tárgyat.

A termekben értékes festmények és bútorok vannak. Egy elképesztő babaházat is megcsodálhatunk, amelyben minden bútor, könyv valódi, csak épp kicsiben. (Mária királyné babaháza, Queen Mary's Dolls' House) A fogadó-teremben (Drawings Gallery) időszaki kiállításokat láthatsz. A jelenlegi kiállítás (2008. május 11-ig) öt királyi esküvő történetét meséli el fényképekkel, dokumentumokkal II. Erzsébet királynő és férje gyémántlakodalma alkalmából. 2008. május 16. és 2009. február 29. között Károly herceg 60. születésnapja alkalmából az életét személyes tárgyain, családi fényképeken keresztül bemutató kiállítás tekinthető meg. A teremben belelapozhatsz a királyi család fotóalbumába is, ahol a kis Charles életének elkapott pillanatait láthatod.

Ha szerencsénk van, akkor itt is megcsodálhatjuk az őrségváltást, amely szerintem még látványosabb volt (főként mert itt jól látható is), mint a híres Buckingham palota előtti.

Windsor a Térdszalagrend központja is egyben. Ez Anglia legrangosabb lovagrendje, alapítását III. Edwardnak köszönheti. A legenda szerint, mikor az angol uralkodó 1348-ban egy diadalmas csata után épp a windsori kastély udvarában sétálgatott, a földön egy női harisnyakötőt vett észre. Mikor felemelte, a körülötte álló urak egyike egy pajzán megjegyzést tett arra vonatkozóan, hogy valószínűleg a király egyik kedvese veszíthette el ezt az igen intim ruhadarabot. A király ránézett az urakra és csak annyit mondott: "Uraim, eljön még az az idő, mikor jobban fognak tisztelni egy harisnyakötőt." És megalapította a Térdszalagrendet. Egy másik leírás szerint pedig azt is mondta: "Rossz az aki rosszra gondol." Ez lett a rend jelmondata is. A lovagok, élükön a királyi családdal, még mindig évente tartják gyűlésüket a Szent György-kápolnában.

Felnőtt belépő: 14.80 font Kedvezményes belépő: 13.30 font

Persze itt is mód nyílt még utolsó fontjaink elköltésére, mert rengeteg utcai árus és egyéb "csecse-becse" boltban lehet elcsábulni. A város egyébként nagyon hangulatos és szép kisváros. Nem szabad kihagyni annak, aki arra jár!

Windsor után újra Doverbe utaztunk, hogy átkeljünk komppal a csatornán. Ez a hajó sokkal gyorsabban és sokkal "imbolygósabban" siklott a vízen, így némi tengeri betegséggel is küszködtünk. Némi tanakodás után az egy helyben való üldögélés oldotta meg a talajvesztéssel járó problémát.


További képek a galériában