Hűsítő hegyekre várva indultunk korán reggel Szlovákia irányába. A hajnali kelést békés szunyókálás követte a buszon, amit persze izgatott szemlélődés váltott fel, amint utunk bevezetett a hegyek közé. Trangoska parkolójába megérkezve örömmel láttam, hogy nem kell fizetni a parkolóért. Összekészítve napi holmijainkat elindultunk a jól kitaposott ösvényen felfelé.

A Stefanika menedékházhoz a parkolóból több mint 600 m szintemelkedést kell leküzdeni, amit a csapat szépen teljesített bár bőven akadt pihenésre idő, mert hol elámultunk a tájon, hol légszomjunkat próbáltuk csillapítani. Persze előkerültek a mindenféle titkos doppingszerek, ami erőt adott a folytatáshoz. Az út egyébként rövid ideig erdőben haladt, majd egyre kisebbek lettek a nővények és ahogy egyre magasabbra értünk kitárult előttünk a völgy minden szépsége. Már jól láttuk, hogy a nap további részében merre is fogunk menni a Chopok irányába. De előtte még el kellett érni a menedékházat, amit - a sok bámészkodás és megállás ellenére is - a meghatározott kalauzidőt alig túllépve értünk el. Itt aztán jöhettek az első koffolák és sörök és a jeges álmélkodás a patak parton megtalált hómező láttán.

Erőgyűjtés után újra útra keltünk az Alacsony Tátra legmagasabb pontja a Gyömbér irányába. Az út innen már kevésbé volt meredek, de annál inkább látványos. A Tátrában oly megszokott módon szinte sztrádán lépkedhettünk a remekül kiépített útvonalon. Elérve a Krupovo sedlo nevezetű hágót már szinte magunk előtt láttuk a Gyömbér óriási kövekből "összerakott" csúcsait. Amikor aztán elindultunk felé, kiderült, hogy ez még nem az a csúcs, mögötte van az "igazi". Menet közben erős füttyögésre figyeltünk fel és kiderült, hogy bátor mormoták adták tudtára társaiknak érkezésünket. Azért voltak bátrak, mert ők is legalább olyan kíváncsisággal bámultak minket, ahogyan mi őket és egy cseppet sem szállt inukba a bátorságuk csoportunk láttán.

A Gyömbéren szikrázó napsütésben fogyasztottuk el csúcsebédünket, majd persze elkészítettük a csúcsfotóinkat is és persze alig tudtunk betelni a minket körbevevő hegyek látványával. Fantasztikus volt a körpanoráma!!! Innen már majdnem egyenes út vezetett a Chopokhoz a Deménfalvi nyergen keresztül. Ez az út tényleg fantasztikus volt, mert végig láttad magad előtt, hogy mi a cél és hátrafordulva azt is, hogy honnan jöttél.

Gyönyörű völgyek, óriási virágmezők kísérték utunkat, így aztán folyton akadt egy-egy megörökíteni való fotótéma. Az utolsó emelkedőket leküzdve végre megpillantottuk a Chopok alatti menedékházat, mellette meg a sífelvonót. A házban klassz botcímkét vettem, de az éhes, szomjas vándor is enyhítheti itt szenvedéseit, amit társaink meg is tettek. A ház előtt már komoly szél fújt, így előkerültek a zsákokból a pulóverek is. A ház mögött van egy kőhalom, amire rövid kb. 200 m-es szerpentinecske vezet fel. Na ide még felkapaszkodtunk, ami mindenképpen megérte, mivel fantasztikus panoráma fogadott minket.

Leérve elkezdtük meredek ereszkedésünket a sípályán. Néhány embernek innen kezdődött a fekete leves, mert a meredek sziklás talaj egy csöppet sem kímélte a lábainkat! Hosszú ereszkedésünk alatt egyszer tudtunk vízszintesen lépdelni a Kosodrevina menedékház felé. De aztán újra meredek lejtő várt minket és néhol vízmosáson "görögtünk" lefelé. Nagy megkönnyebbülés volt, amikor kiérve az erdőből sofőrünk mosolygó arca fogadott minket. Jani, mint már máskor is elénk jött, megtakarítva nekünk némi aszfalton való gyaloglást. A csapat elfáradva nyúlt el a busz körül, jól esett az élmények megbeszélése és egymás társasága. Ki napégési sérüléseit, ki sajgó tagjait ápolgatta, de a szeme mindenkinek csillogott, mert ismét egy gyönyörű helyen töltöttünk el egy fantasztikus napot!

További képeket ide kattintva nézegethetsz